Kezdőlap / Társadalom / Vallás / Állandóan áramló szellemi energia

Állandóan áramló szellemi energia

A történelem élő tanúja annak, hogy minden új korszak kezdetén megjelenik egy tanító, egy világmegváltó, egy avatár, egy közvetítő Isten és az ember között. Mi nem is sejthetjük, nem is mérhetjük fel, és el sem tudjuk képzelni, hogy ők így a szellemi energiának milyen magját ültetik el a Földben. Mert egy avatár hatalmas feladata éppen az, hogy tartósan égő tüzet gyújtson, állandóan áramló szellemi energiát építsen fel. Egy új korszak
számára az új és bővített formáját közvetítse az igazságnak, és új energiát nyújtson az előrehaladottabb emberiség számára. Hatalmas erejű gondolatokat, amelyek mágneses energiája örvényként érinti meg az életet. Egy ilyen impulzus életre hív egy új civilizációt, annak minden kísérőjelenségével együtt a kultúra, a vallás, a politika, a kormányzási formák és a nevelés területén. Ez az az út, amelyen a történelem íródik. És az a tény, hogy az ég követei és a fény hordozói szabályos időközönként megjelennek a Földön, az oka annak, hogy az emberiség állandóan és az egész világon, egy megváltóra vár.

Mert ők az idők kezdete óta, minden új korszak elején megjelennek, hogy bevezessenek egy új időszakot, és olyan eszményeket hozzanak mozgásba, amelyek ösztönzik az emberiséget, és előbbre viszik a fejlődését. Közülük egyes tanítókat, mint Herkules, Hermész, Ráma, Mithrász, Vyasa, Konfucius, Zarathusztra, Krisna, Shankaracharya, Buddha, Krisztus, Mohammed, ismerünk. Ezek mind nagy tanítók nevei, akik azért jöttek, hogy elhozzák nekünk az emberiség Idősebb Testvéreinek az üzenetét. Olyan mesterekét, akik előttünk járták az evolúció útjait. Akik egykor épp olyan férfiak és nők voltak, mint mi, de akik már végtelenül hosszú idők óta lezárták az evolúciós útjukat, és ezért már régóta nincs szükségük további inkarnációkra a Földön. Ez a bolygó a számukra már csak munkaterület lett, amelyen szolgálni tudnak.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia és a homoszexualitás

A Biblia egy-két versben említést tesz bizonyos homoszexuális cselekedetekről – minden hivatkozás negatív. A qadesh …

Leave a Reply