Kezdőlap / Önismeret / Agykontroll / Az agykontroll eszköze és hatásai

Az agykontroll eszköze és hatásai

Mik azok az eszközök, melyek előkerülhetnek az agykontroll során? Erre a kérdésre próbálok meg jelen cikkemben választ adni a kedves érdeklődőknek. Mivel az agykontroll nem csupán azt a célt szolgálja, hogy az agyi képességeinket még hatékonyabban ki tudjuk használni, hanem a stressz, a feszültség levezetését is elősegíti, ezért gyakorlatilag bármilyen olyan ellazulási technika segítségével végezhető, amelyet a stressz oldására alkalmazunk a hétköznapokban. A legjobb technika ez alapján természetesen az ellazulás, a relaxáció. Az agykontroll által rengeteg előnyhöz juthatunk, többek között elérhetjük a megnyugvást, a feltöltődést, felélénkülést energiaitalok nélkül is, de megoldást jelent a fejfájás, a migrén kezelésében is, megszünteti az alvászavarokat. Emellett elménk szintjén is sok segítséget nyújt, ha például válaszokat keresünk a minket foglalkoztató problémáinkra, ha jobban szeretnénk koncentrálni feladatainkra, vagy ha memóriánkat akarjuk fejleszteni, esetleg szükségünk lenne egy jó döntés meghozatalára, de nem megy. Ilyenkor fordulhatunk az agykontroll módszeréhez, mely erősebbé teszi tudatalattink működését, kizárja az úgy nevezett külső vagy kollektív tudatunkat, nem engedi, hogy figyelmünket a külvilág tényezői túlságosan befolyásolják, s ez által közelebb kerülhetünk saját tudatunkhoz, az álmainkhoz, saját magunkhoz. Ez nagy dolog, hiszen hozzájárulhat a folyamat ahhoz, hogy céljainkat könnyebben elérhessük. Biológiai, fiziológiai területen jó lehet a fájdalmak, vérzések gyorsabb csillapítására, letehetünk segítségével a dohányzásról, az ivásról, s más káros szenvedélyünkről. Agykontroll végzése által tudatosabbak lehetünk, intuícióink megerősödhetnek, ezeket fogjuk tudni használni is, ami erősítheti a köteléket családunkkal, szeretteinkkel, hiszen könnyebben megérttethetjük magunkat velük, közelebb kerülhetünk általa egymáshoz érzelmi, ösztönös szinten.

Ezt mindenképpen olvasd el!

José Silva az agykontroll megalapítója

José Silva 1914. augusztus 11-én született Laredoban, mely Texas államban található. 4éves korában elvesztette édesapját, …

Hozzászólás