Kezdőlap / Társadalom (page 18)

Társadalom

Az emberek szabad akarata

A szeretet útján elindulva kilépünk önmagunkból, és hajlandók vagyunk arra, hogy visszavegyünk önmagunkból, ami által eggyé válhatunk azzal, amit szeretünk. Az önmagunkhoz vezető úton pedig belépünk önmagunkba, készen állva arra, hogy felmérjük a belső mélységeinket, hogy így találkozhassunk valódi Énünkkel. Látszólag így két teljesen különböző útról van szó, mert az …

Érdekel a cikk folytatása? »

Minden sík saját vonzerővel rendelkezik

A spirituális szeretet olyan, mint minden más szeretet, és addig, amíg a boldogságra csak vágyunk, és nem vagyunk készek arra, hogy a szeretetet a mindennapjainkban, azaz a fizikai síkon is átéljük, addig még egyáltalán nem tudjuk, hogy mit is jelent valójában az a szó, hogy szeretet. Mert csak valódi hajlandósággal, …

Érdekel a cikk folytatása? »

A tudat okkult útja

Sokszor az a problémánk, hogy az élet polaritásait ellentéteknek, és nem egymás kiegészítőinek tekintjük. Amíg azonban az életnek és egyben önmagunknak az egyik oldalát jónak, a másikat pedig rossznak tekintjük, addig nagy nehézséget fog okozni, hogy tudatos egységet alkossunk a saját kettősségünkből. Nem tudjuk megengedni azt, ami azonban az engedélyünk …

Érdekel a cikk folytatása? »

A tudat és az érzelmek síkja

Napjainkban a legtöbb ember a tudatával még elsősorban a fizikai Földön van otthon. De vajon hányan tudnak közülük már uralkodni is a tudatnak ezen a síkján? Ugyanez a helyzet azokkal is, akiknek a tudata az érzelmek síkjával van összekötve. Az érzelmi test az a test, amelyet olyannyira fontosnak tartunk, és …

Érdekel a cikk folytatása? »

A tudatváltozás folyamata

A tudatváltozáshoz általános nyitottságra van szükség. A tudósok, filozófusok, gondolkodók, tanárok és kutatók a tudomány minden területén a saját lehetőségeik keretein belül keresik az utakat és eszközöket arra, hogy mindig új módon érthessék meg az új „valóságokat”. Mert az erre való hajlandóság révén megváltozik a jelenlegi valóság, vagy a mikroszkóp …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az idegrendszer és a lélek kapcsolata

Az idegrendszer, amelyen keresztül a lélek megnyilvánul, egyben összekötő kapocs is a lélek és a fizikai hordozó között. Az új korszaknak az lesz a legfontosabb jellemzője, hogy egy re inkább az együttélés új formájára fogunk törekedni a politikában, a gazdaságban, a vallásban és a szociális szervezetekben, és ebből kiindulva nagyobbra …

Érdekel a cikk folytatása? »

A tudat növekedése

Az egész világon egyre fokozottabban terjed az a nézet, hogy az emberiség alapvető tudati változáson megy át. Ez már abban is megmutatkozik, hogy sokan fáradhatatlanul dolgoznak a tudat lényének a kutatásán. Megpróbálják felismerni a tudat, a gondolkodás és az agy összefüggéseit, és igyekeznek megérteni, hogy milyen hatást gyakorol ez a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az evolúciós szolgálat

Miközben szolgálunk, megváltozunk, és a mesterek, akik figyelemmel kísérik ezt a folyamatot, lehetőséget is adnak az erre kész embernek, és egy adott tevékenységi területre irányítják. A mesterek a munkájukat a „nagy szolgálatnak” nevezik. Azért öltenek testet egy bolygón, mert a segítségre irányuló vágy él bennük. Ők csakis azért vannak itt, …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az Oroszlán és a Vízöntő

Az Oroszlán és a Vízöntő jegye nemcsak az Állatövben áll szemben egymással, hanem poláris ellenpárt is alkotnak. Az Oroszlán az Állatöv alsó részében helyezkedik el, a Vízöntő pedig a felsőben. Egy átló két végpontján, pontosan egymással szemben állnak. Az evolúció lépésein keresztül az ember az Oroszlán minőségétől fokozatosan közelít a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Sohasem vagyunk egyedül

Ez a Föld az otthonunk, és még sokáig az is fog maradni, mert ő az, aki segíti mind a spirituális, mind az intellektuális evolúciós utunkat. Mert a világnak minden segítségre szüksége van, amelyet az erős lelkek nyújtani tudnak. Nagyon fontos, hogy ne bátortalanítsanak el bennünket a tévedéseink és a gyengeségeink, …

Érdekel a cikk folytatása? »