Kezdőlap / Társadalom (page 20)

Társadalom

Amikor megváltoznak az idők

Napjaink legismertebb avatárja Sathya Sai Baba, ám ő kozmikus avatár, mint ahogy Maitreya planetáris avatár. Ez azt jelenti, hogy Sathya Sai Baba a Naprendszerünkön kívülről érkezett hozzánk, hogy segítsen Szanat Kumárának, a Világ Urának. Az ugyancsak Indiában élő Bala Sai Baba, aki Sathya Sai Baba egyik tanítványa, már kevésbé ismert. …

Érdekel a cikk folytatása? »

A két nagy tanító, Buddha és Krisztus

A két nagy tanító, Buddha és Krisztus közötti időszakban több tanító is színre lépett, akik még részletesebben bemutatták a már jelen levő tudást, mint például Sankaracharya és Sri Krisna is, a Bhagavad Gita tanítója, akit sokan Krisztus egy korábbi inkarnációjának tartanak. És amikor megérett rá az idő, Krisztus Jézuson keresztül …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az Istenek küldöttei

Néhány avatár az emberi vívmányok és az emberi beteljesülés kvinteszenciáját testesíti meg, és ezért a korszakok legmagasabb ideáljává válnak. Megint mások azért jönnek közénk, hogy egy isteni valóságot, egy isteni tulajdonságot juttassanak kifejezésre. A lehető legmagasabb szintű beavatás és az ezzel elért tökéletesség teszi őket alkalmassá erre a feladatra. Az …

Érdekel a cikk folytatása? »

Avatárok

Aranyfonálként húzódnak végig valamennyi világvalláson és szent íráson a közvetítők tanai, nevezzék őket Messiásnak, Buddhának, Krisztusnak, vagy egyszerűen avatárnak. Az avatár isteni küldött, aki átadja az embereknek azt a tudást, hogy létezik egy szellemi rend, szellemi lényeknek a hierarchiája, amelynek a feladata az emberiség továbbfejlődésének és jólétének az elősegítése. (Ok …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az „Egyiptomi”

Hilárion mester az ötödik sugárnak, a konkrét ismeretek és a tudományok sugarának a mestere. Egyik korábbi életében ő volt Tarzuszi Pál, de most egy krétai férfi testében él, és a legtöbb időt Egyiptomban tölti. Tevékenysége különösen ebben a válságokkal teli időszakban nagyon jelentőségteljes, mert azokkal dolgozik együtt, akik a megérzéseiket …

Érdekel a cikk folytatása? »

A magyar Rákóczy mester

Djwal Khul mester a második sugárnak, a szeretet-bölcsesség sugarának az ura. Ő a legfiatalabb a beavatott adeptusok között, 1875-ben részesült az ötödik beavatásban, és azóta is ugyanazt a testet viseli, amelyben az ötödik beavatást kapta. Tibeti származású, egy kis házban lakik, nem messze Koot Hoomi mestertől, és rendkívüli műveltséggel rendelkezik. …

Érdekel a cikk folytatása? »

Morya, Koot Hoomi és Jézus

Morya mester, Koot Hoomi mester és Jézus mester közösen azon a feladaton dolgoznak, hogy a Kelet nagy vallásai és a keresztény egyházak legújabb fejlődési folyamatai gyümölcsöző hatást gyakoroljanak egymásra. Jézus mester, aki 2000 évvel ezelőtt Palesztinában élt, most nagyon magasan fejlett mester, aki szakadatlanul együttműködik Maitreyával. Jézus mester, ahogy ma …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mesterek és feladataik

Jupiter mester, aki egyben India régense is, már több mint ót beavatásban részesült, és most ő a legidősebb a Mesterek Páholyában. Dél-Indiában él. Ő irányítja India kormányát, és rá hárul az a nehéz feladat, hogy kivezesse Indiát a jelenlegi káoszból és zűrzavarból, valamint egységgé olvassza össze India különböző népeit. Magas …

Érdekel a cikk folytatása? »

Krisztus, a Világ tanítója

Krisztus, a Világ tanítója a nagy vallások sorsa felett uralkodik, mégpedig egy mesterekből és beavatottakból álló csoport segítségével, akik a különböző gondolatok iskoláinak a tevékenységét irányítják. Jézus mester, a keresztény egyházak szellemi alapítója és vezetője voltaképpen a hatodik sugár mestere, és így Mahachohan csoportjába tartozik, de egyidejűleg Krisztus alatt is …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mahachohan a harmadik csoport vezetője

A harmadik csoport élén Mahachohan áll. Hosszabb ideje tölti már be ezt a hivatalt, mint a fivérei, és még a következő fajok kialakulását és elmúlását is vezetni fogja. Ő az intelligencia teljessége, a harmadik, vagyis a teremtő energia visszatükröződése. A munkája a szellem és az anyag, az élet és a …

Érdekel a cikk folytatása? »