Kezdőlap / Tag Archives: páciens

Tag Archives: páciens

Alzheimer-kór

Tünetei: korai öregedés, illetve egyéb általános ingertúlterhelés következménye a fejlődés lehetőségének elvesztése ahelyett hogy ismét gyermekké válna, az Alzheimer-kóros páciens inkább gyermeteg vonásokat vesz fel a hozzánk közel eső dolgok iránti felelősség feladása letérni az útról, a tájékozódási készség elvesztése az élet végén nem ért el célt, hanem elvesztette szem …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hipnózis

Egészen pontos meghatározását még mindig nem ismerik, pedig a jelenséget magát viszont igen jól. Az a megállapítás mindenesetre érvényes, hogy az álom és ébrenlét közötti, valamiféle „féltudatos” állapot. Ebben az állapotban a testi működések gyengülnek, a szellemiek viszont felerősödnek. A hipnózis folyamán külső elképzelést (szuggesztiót) kínálunk fel a páciensnek, aki …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hagyományos Kínai Orvoslás

A hagyományos kínai orvoslás már több ezer éve bizonyítja létjogosultságát a világ minden táján. Az ősi Kínában nagy megbecsülésnek örvendtek a tűszúrással gyógyító nagytudású bölcsek. A tudás Európába és Amerikába is eljutott, Magyarországon az 1800-as évek közepén kezdték először használni. Az akupunktúra latin eredetű szó, az acus- tű és a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Luxusdoki

A sorozat főhőse Hank, egy orvos, aki korábbi, romokba dőlt életét hátrahagyva egy egészen új világba csöppen. A műsor felsőbb körökben játszódik, elsősorban az elit emberek között. Érdekes bepillantást nyerni, hogy a luxus körülmények között élő emberek is milyen esendőek tudnak lenni, ha megbetegednek, vagy éppen baleset történik. A filmsorozat …

Érdekel a cikk folytatása? »