Kezdőlap / Tag Archives: törvények (page 2)

Tag Archives: törvények

Kísérlet egy olasz típusú diktatúra kialakítására

A kormány kezdeményezte „a törvényes érdekképviseleti rendszer” országos kiépítését, vagyis olyan kamarák felállítását, amelyek a munkáltatókat és a munkavállalókat egyetlen közös szervezetbe tömörítették volna. Gömbös Gyula miniszterelnök fő célja a szakszervezetek „feleslegessé tétele”, és ezen keresztül az MSZDP-nek mint politikai tényezőnek a megszüntetése volt. A kamarák egyszersmind a tőkések állami …

Érdekel a cikk folytatása? »

A másik út: konzervatív-liberális alkotmányvédelem

Az 1930-as évek közepétől alakult ki a társadalom felső és középső szintjeinek új politikai elrendeződése. Ennek sajátos vonása volt, hogy hiányzott a nyugat-európai értelemben vett kormányképes polgári baloldal. A fasizmus térhódításával szembenálló erők ugyanis Bethlen István és Chorin Ferenc nagyiparos csoportja körül gyülekeztek. A konzervatív arisztokraták és nagytőkések által vezetett …

Érdekel a cikk folytatása? »

Lépések a válság felszámolására

Gömbös Gyula tudatában volt annak, hogy távlati reformterveinek megvalósítása azon múlik, képes-e azonnali lépéseket tenni a válságból való kilábalásérdekében. A mezőgazdaság értékesítési gondjain a kiviteli lehetőségek bővítésével kívánt segíteni. Ezért Olaszországgal, majd Ausztriával kötött szerződések kereskedelmi szerződést. Sikerült tető alá hoznia egy csehszlovák-magyar áruforgalmi megállapodást, és a másik kisantant állammal, …

Érdekel a cikk folytatása? »

Nemzeti munkaterv

Gömbös Gyula volt az első vezető magyar politikus, aki rádióbeszédben mutatkozott be, majd országjáró körutat tett, hogy fő jelszavát, a„nemzeti egységet” és 95 pontból álló „nemzeti munkatervét” népszerűsítse. A 95 pontos munkaterv az addig legszélesebb kormányprogram volt. Hitelét az rontotta le, hogy túlságosan is sokat ígért. Így az „önző”kartellek, a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Jobbra tolódás Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején

Fordulat jobbra 1932 őszén a befolyásos politikai csoportok egyetértettek abban, hogy csak erőskezű kormány képes megszilárdítani a gazdasági válságba belerokkant rendszert. A kormányzó október 1-jén Gömbös Gyulát nevezte ki miniszterelnöknek. A hajdani vezérkari százados, majd 1919-tő) aktív politikus ,.őrségváltás” határozott, erőszakos egyéniségéről volt ismert. Nem volt titok ún. fajvédő Programja …

Érdekel a cikk folytatása? »