Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Könyv / Csurka Gergely – Mezei Dániel: Kemény évek

Csurka Gergely – Mezei Dániel: Kemény évek

Csurka Gergely és Mezei Dániel közös könyve 2002-ben jelent meg, a magyar vízilabda válogatott 1997-ben kinevezett szövetségi kapitányával – Kemény Dénessel folytatott beszélgetések, interjúk leírása, tehát lényegében egy riportkönyv.
Arról a fantasztikus, mindenre elszánt emberről szól, akinek sikerült a magyar vízilabdázást ismét visszaemelni a világ tetejére, hatalmas munkabírása, mindenre kiterjedő figyelme, elképesztően aprólékos természete segítségével. 1997-ben vette át a csapat irányítását (korábban – játékos pályafutása befejezése után – egy olaszországi kisvárosban edzősködött), majd 2000-ben, az első olimpiáján győzelemre vezette „fiait”. Azt a csapatot, amelyhez nem csak a kötelességtudat, a munka fűzi, hanem a szeretet is, a tisztelet, kitűnően ismeri őket, tudja, hogy kinek mikor van szüksége biztatásra, vagy éppen egy kis feddésre a jobb teljesítmény érdekében. Nemcsak a rá bízott sportolók fizikai képességeinek, játéktudásának javításával, fejlesztésével foglalkozik, hanem minden apró, pici részletre figyel, a csapat lelki állapotának „edzésével” is foglalkozik. És az eredmények őt igazolják, 2002-ig, a könyv megjelenéséig 11 világversenyen vett rész csapatával, melyen 10 érmet szereztek, páratlan eredmény.
A könyv elmeséli, hogy Kemény Dénes miként kezdett neki szövetségi kapitányi munkájának, hogyan építette fel csapatát, milyen módszerekkel fejlesztette a csapatot, mi az, amire különösen figyelni kell egy világverseny idején, mik azok a dolgok, amik nélkül nem működik a csapat. Mik azok a módszerek, amik segítenek abban, hogy egy-egy rosszabb periódusból kihúzza játékosait, bemutatja az uszodák, a vízilabda világát.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia felosztása: az Újszövetség

A mai ember számára talán legtöbb üzenetet a Bibliában szereplő Újszövetség könyvei adják. A tömör, …

Leave a Reply