Kezdőlap / Egészség és fitness / Fogyókúra / Fogyj a csillagjegyed szerint – BAK

Fogyj a csillagjegyed szerint – BAK

A bak jegy (december 21-január 19.) szülöttei a túlzások emberei: túl sok-túl kevés, túl fűszeres-ízetlen mind jellemző étkezési szokásaira. És emellett imád nassolni, szóval időnként fogyókúrára szorul. Vékony testalkatúak, és nem túl húsosak. Egyedül a csípő környéke az, ami kerekebb, csontozata vékony. Legkritikusabb pontok a fenék, a has és a comb. Sajnos a lelki problémák is a hízásához vezetnek, stresszes az élete, a pénzügyi gondok, a kevés vagy éppen túl sok alvás miatt is gyarapodnak a kilók.
Néha unalmasan étkeznek, gyakran előfordul, hogy akár napokig ugyanazt eszik, kicsit változatosabbá kell tenniük étkezési szokásaikat. De ebből ki kell hagyniuk a cukrokat, a sok fűszert, a nassolást, ez felboríthatja az egész emésztésüket.
Fontos odafigyelnie magára, próbálja meg elkerülni, minimalizálni a stresszt az életében, tegye azt egészségesebbé, takarékoskodjon jobban az idejével, egyen többször egy nap (ne csak a főétkezésekkor).
Amit viszont mindenképpen fogyasztania kell: narancs, füge, citrom, és zöldségek (zeller, kukorica, borsó, brokkoli, spenót). De fogyasztható burgonya, rozs, zab, hántolatlan rizs, mandula és dió is. Ezek kalcium-foszfátot tartalmaznak, amire szükségük van a szervezetük megfelelő működéséhez. A kiválasztott étrendben legyen sok fehérje és kálcium is, ami a csontokért, fogakért felelős. A tejtermékek se maradjanak ki: sajtra, joghurtra, íróra szüksége van a szervezetének.
Azaz a lényeg, hogy próbálja meg optimalizálni az étkezési szokásait, ne essen túlzásokba, és a lelki egyensúly elérésével próbálja meg elérni a kívánt súlyleadást, ebben nyugodtan kérje családja, barátai segítségét.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Leave a Reply