Görögországi túra

Görögország. Ha az ember ezt a szót hallja, valószínűleg először a görög istenek jut eszébe. Ezen szerintem senki sem csodálkozik, mert aki járt már ebben a csodálatos országban, okkal gondolhatja, hogy mintha nem is a természet alakította ki mostani képét, hanem istenei.
Gazdag történelmének köszönhetően igen gazdag látnivalókban. De nemcsak azok miatt érdemes ellátogatni oda, hanem gasztronómiáját is érdemes kicsit jobban szemügyre, illetve „szájügyre” venni!
Minden érzékünket kielégíti az ország, legyen szó akár látnivalóról, ételekről, pihenésről, stb.
Mint már említettem, történelmüknek köszönhetően rengeteg műemlék, műtárgy, kulturális látnivaló maradt hátra a jelen embereinek.
De most lássuk, hogy miért is érdemes „elruccanni” ide:
Talán a legérdekesebb és legszebb látnivaló az Akropolisz. Ezt a csodálatos épületet a görögök isteneiknek építették. (Bár egyes régészek szerint, jóval az építés előtt már éltek itt emberek, akik erődítmények építésére használták a sziklákat). Több épületből áll, így kellemes sétának néz elébe az, aki végig járja az egész épületsort.
Most pedig nézzük az istenek lakhelyét, az Olümposz hegységet. A görög mitológia szerint, itt az Olümposz legtetején van az istenek örök lakhelye. A havas hegygerincen, felhőktől koszorúzva állt a görög pantheon isteneinek – a tizenkét olümposzi isten kristálypalotája, melyben Zeusz uralkodott. A görög mondavilág szerint Gaia gyermekei a titánok is az Olümposzon éltek és Kronosz, a legfiatalabb és leghatalmasabb titán trónusa is az Olümposz volt.
A következő látnivaló a pillangó kedvelőknek nagyon fog tetszeni. Nekik kötelező ellátogatni a Petaloudes-ba, vagyis a pillangók völgyébe. Minden évben a júniustól-szeptemberig tartó időszakban, több százezer lepke gyűlik itt össze, főként a fák törzsén, de a környező sziklákon is lehet látni őket. A helyet szépít még egy csodálatos vízesés.
A felfrissülés után látogassuk meg Görögország „kis ékszerdobozát”, Szími szigetét. Nem éppen a strandoló nyaralók kedvenc helye, sokkal inkább a kultúrát kedvelőké, vagy a sétálni, újat és szépet látni vágyóké. Itt nincs homokos tengerpart, ellenben gyönyörű fenyők és ciprusfák borítják a sziget belső részét. A part leginkább meredek sziklákkal szegélyezett, így azt csónakkal vagy gyalogosan lehet megközelíteni.
Következzen Delphoi, az ókor legkedveltebb és legismertebb jóshelye. A görögök nem kezdtek háborúba vagy nagyobb közösségi vállalkozásba anélkül, hogy a hely jósát meg ne kérdezték volna, de egyszerű emberek is gyakran fordultak hozzá személyes problémáikkal. Sőt! Szomszédos országok uralkodói, vezető személyiségei is gyakran tették tiszteletüket. Egyes mítoszok annak tulajdonítják a Delphoi szentély áradó jóserejét, hogy ott van a Föld közepe.
Végezetül nézzük meg Görögország egyik leghíresebb látnivalóját, a Meteorákat. A szó jelentése „levegőben lebegő”. Nem csoda, hogy a hely ezt a nevet kapta, hiszen valóban az égbolt közelében keresendők a csúcsok. Itt 24 kolostort találunk, amelyek egyenként körülbelül 600 évesek.
Ezzel véget ért kis görögországi túránk, amelyen a legnevezetesebb látnivalókat tekintettük meg.
Minden embernek élete során látnia kell egy olyan helyet, ami merőben befolyásolta kultúránkat! Én Görögországot javaslom!

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tenger parti üdülés a 9 szigeten

A turisták igen kedvelik a szigeteket , jelen esetben az Égei szigeteket , amelyet főként …

Leave a Reply