Kezdőlap / Hitel / Hitel kisokos – Cross border (szindikált) hitel

Hitel kisokos – Cross border (szindikált) hitel

Az USA-ban, majd Európában rohamosan fejlődő, az országhatárokat átlépő bankközi piac lehetővé tette azt, hogy a bankok forrásaikat közös feltételrendszer alapján, szindikált hitelformájában, az alkalmazott kockázati szerkezet különféle, de általánosan elismert és jogilag alátámasztott variációi szerint helyezhessék ki az ügyfelekhez.
Ezt a közös keretet ma már általánosan a közkedveltté és közhasználatúvá vált eurohitel feltételrendszere jelenti. A szindikált eurohitel rugalmassága, a nyújtható szolgáltatások változatossága az a lehetőség, hogy az ügyfél közvetett módon olyan banktól is vonjon be forrást, melyekkel egyébként nem áll kapcsolatban és így takarékos módon kezelhesse banki limitjeit, mind olyan előnyök, melyek a termékcsoport jövőbeli fejlődését is biztosítani fogják. További előnyt jelent, hogy az ügynök rendszerint nem kizárólag a hitelező bankok érdekeit érvényesíti az adóssal szemben, hanem az utóbbi ,,házi” bankjaként olyan intézményként, amely többnyire a legrégebbi, legbensőségesebb kapcsolatban áll vele, és ilyen minőségben nyerte el az ügynöki megbízást, egyúttal őt is képviseli. Így ha jól dolgozik, megfelelő harmóniát tud biztosítani a felek között a hitel teljes futamideje alatt, csökkentve ezáltal bizonyos kockázati elemek, események bekövetkeztének valószínűségét.
Az ügyletben részt vevő partnerek szerepét, jogaikat, kötelezettségeiket és a teljes futamidő alatt végzendő tevékenységet a szindikált hitel dokumentációjának részletesen tartalmaznia kell.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Vállalkozói hitel kezdőknek

A mai bizonytalan világban, amikor a munkaerőpiacon folyamatos leépülés tapasztalható egyre többen gondolkodnak abban a …

Leave a Reply