Kezdőlap / Horvátország turisztikai látnivalók / Horvátország nevezetességei

Horvátország nevezetességei

Horvátország legfontosabb gazdasági ága a turisztika. Nem véletlenül, hiszen évről évre több ezren látogatják a horvát partokat, azonban a strandoláson kívül számos értékes látnivalóval, és élménnyel gazdagodhatunk, ha ezt az országot válasszuk nyaralásunk céljául. Az ország 12 régióra van felosztva turisztikai, azaz idegenforgalmi szempont alapján, melyek közül legnépszerűbb Dalmácia. Azonban a legfejlettebb nem ez, hanem egy félsziget, amely az Isztria névre hallgat. Ez az Adriai-tenger legnagyobb félszigete, mely többek között több jachtkikötővel is rendelkezik.
Turisztikai látnivalókból tehát bőven akad, elsőnek említeném Dubrovnik óvárosát. A várost hatalmas fal veszi körül, és a 300 méteres sétálóutcája, az ún. Placa is említésre méltó. Ezen a főutcán található a Szent Megváltó Templom, a Nagy Onofrio Kút, mely a helyi fiatalok kedvenc találkahelye, a Ferences Kolostor, itt találhatjuk meg a Roland-oszlopot (más néven Orlando-oszlop), a Sponza-palotát, mely ma levéltárként szolgál. Ezen kívül az utcán helyezkedik el a Szent Balázs templom is. Érdekesség, hogy Dubrovnikban őrzik a Szent Jobbot, Szent László király jobb kezét, mi is megtekinthetjük a Ferences Kolostorban.
Ha egy kis pörgésre vágyunk, akkor érdemes ellátogatni Split városába, melyre a „legpezsgőbb” jellemzőt aggatták. Itt feltétlenül megemlítést érdemel a kikötő közvetlen közelében elhelyezkedő Diocletianus-palota, melyet a város központjának is neveznek, hatalmas méretei miatt. Ha kirándulni támad kedvünk a Marjan-hegy kedvező kikapcsolódás lehet számunkra, és itt még ráadásul hűsölhetünk is a fenyvesek alatt. Minden nyáron megrendeznek itt egy fesztiválsorozatot, melynek a Spliti-nyár nevet adták, ezzel is jellemezve a felhőtlen kikapcsolódást, melyet itt tapasztalhatunk.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Horvátországi látványosságok

Horvátországot a legtöbben a tengerparti részek miatt látogatják. Rendkívülien csábító a sziklás, gyönyörű és kristályvizű …

Hozzászólás