Kezdőlap / Állatok / Macska / A kismacskák születése

A kismacskák születése

A házimacskának évente kétszer van párzási időszaka. Ilyenkor nyugtalanul hempereg a földön, ez jelzi, hogy partnerre vágyik. Hamarosan fel is tűnnek a ház körül a kandúrok. Ha a macskahölgyet ilyenkor összeengedjük a kandúrokkal, akkor kilenc héttel később négy-hat, kb. nyolcvan gramm súlyú, puha szőrrel borított kismacska látja meg a napvilágot.
Közvetlenül a szülés előtt a macskamama egy olyan biztonságos helyet keres, ahol nyugodt körülmények között hozhatja világra kicsinyeit, melyek kezdetben teljesen süketek és vakok. Kezdeti tehetetlenségük ellenére szaglásuk működik, és így gyorsan felfedezik anyjuk emlőit, hogy megkapják az életet adó anyatejet. A kismacskák az első napok során kitartanak egy kiválasztott emlő mellett, így elkerülik a tülekedést. Hamar megtanulják, miként lehet mellső tappancsaik ütemes nyomogatásával tejet kipréselni az emlőből.
Körülbelül egy hét után testsúlyuk megduplázódik, és kinyitják a szemüket. A fajtától függetlenül kezdetben minden újszülött cica szeme kék. Ezután nagyjából egy hónapot kell várni, amíg teljesen kifejlődik a látásuk.
Felébred bennük a kíváncsiság, felfedező útra indulnak, birkózni kezdenek testvéreikkel és nemsokára elfogyasztják az első falat szilárd ennivalót anyjuk vezetésével és útmutatásai alapján.
A gazdik lehetőleg csak ritkán és óvatosan közelítsék meg az apróságok és édesanyjuk fekhelyét. Ha a macskamama nem érzi biztonságban csemetéit, még el is költöztetheti őket máshová. Ilyenkor óvatosan a szájába veszi egyenként kicsinyeit és elszállítja őket egy nyugodtabb helyre. A kismacskák nem szoktak kapálózni, nem is lennének rá képesek, amikor anyjuk tarkójuk bőrénél fogva megfogja őket. Így nyugton tűrik a költöztetést. Az apróságoknak eme viselkedését hordozási ernyedtségnek nevezzük.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Macska-hűség

Úgy tudni, hogy a macskák nem a gazdájukhoz, hanem a házhoz ragaszkodnak, ahhoz hűségesek. Ursula …

Leave a Reply