Utak a kertben

Az utakat úgy alakítsuk ki, hogy azok a kert minden fontos pontját összekössék. Így elkerülhetjük, hogy a munka vagy séta során beültetett, betelepített területre rálépjünk. A kert legfontosabb, leghangsúlyosabb építményeit: a bejáratot, a pihenősarkot, a komposztálóhelyet főutak kössék össze. Ezek 0,8-1 m szélesek és szilárd (tégla, kőzúzalék vagy salak) burkolatúak …

Érdekel a cikk folytatása? »

A kerti tavacska kiépítése

Egypár négyzetméteres vízfelület is sok élőlény számára nyújt életteret. A vízfelület kiterjedése arányos legyen a kert nagyságával. Nagyon kedvező helyzetben van az, akinek telkét patak vagy ér keresztezi, illetve határolja, ugyanis a természetes vízfolyás eltorlaszolásával egyszerűen kialakíthatja a tavat. A mesterséges tavak medrét természetesen megfelelő anyaggal burkolni kell. Erre a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Lugas és pergola

A biokertész szívesen időzik a zöldben, ezért alakít ki magának fákkal, bokrokkal körülölelt, elmélkedésre, kikapcsolódásra, pihenésre alkalmas, védett sarkot. Természetesen nem kell biokertésznek lennünk ahhoz, hogy kialakítsuk saját igényünk szerint hibátlan kertünket. Élő, lugasszerű lombsátrat kapunk, ha félkör alakban, egymástól nyolcvan centiméterre lombhullató fákat ültetünk, majd évek folyamán a metszéssel …

Érdekel a cikk folytatása? »

Bioművelés

Alapszabály Minden bio-, illetve természetes eljárás, módszer és intézkedés csak egységes egészbe építve hatékony, kölcsönösen függenek egymástól és feltételezik egymást. A bioművelés hatása akkor érvényesül maradéktalanul, ha az nem szigetként szorul a hagyományosan művelt területek közé, hanem vegyszer nélkül termesztő területté „olvad össze”, s a termesztők együttes erővel védik meg …

Érdekel a cikk folytatása? »

Gokart, avagy a mini Forma1

A gokart roppant népszerű sportág Magyarországon is, akárcsak külföldön. Jellegzetessége, hogy az autó gyorsan, kis helyen is könnyen fordul. Ennek oka a differenciálmű kihagyása. Gokart versenyeket több helyen is rendeznek, amatőr illetve profi szinten is. A versenyeken különböző géposztályok vannak, hasonlóan a motorversenyekhez, köbcenti valamint teljesítmény alapján csoportosítva. A legkisebb …

Érdekel a cikk folytatása? »

Vasember (Ironman – 2008)

A Vasember egy amerikai szuperhős-film, amelyet 2008-ban mutattak be a világ számos országában. Érdekesség a bemutató kapcsán, hogy egyes országokban hamarabb mutatták be az alkotást, mint Amerikában. A film 140 millió dollárból készült, és összesen több mint 860 millió dollárt termelt, ami rekordnak számított. A sikeresség oka abban keresendő, hogy …

Érdekel a cikk folytatása? »

Matyő föld – Mezőkövesd

Ki ne szeretné szép tájon kipihenni magát. Erre alkalmas lehet a Borsod – Abaúj – Zemplén megyében található Mezőkövesd városa. A Bükk hegység déli lábánál fekszik, Egertől 20, Miskolctól 50 kilométerre. Már a népvándorlás idején lakott terület volt, de a tatárjárás idején elpusztult, majd a 14. századtól újáépült. 1939-ben olajkutató …

Érdekel a cikk folytatása? »

Macska-hűség

Úgy tudni, hogy a macskák nem a gazdájukhoz, hanem a házhoz ragaszkodnak, ahhoz hűségesek. Ursula (kis fehér cica, fején szürke folttal), hogy valami „jószívű” lélek bedobta a kertünkbe. Pár hetes lehetett, szőrébe egérfogó ragacs, az állától a füléig. Megsajnáltam, megfürdettem és egy un. kis műhelyben résnyire kitámasztva az ajtót készítettem …

Érdekel a cikk folytatása? »

Takarítsuk ki magunkat az allergiából

Ha folyamatosan tüsszögünk, köhögünk, könnyezik a szemünk, ideje gyanakodnunk arra, hogy bizony ez nem megfázás, hanem allergia. Az első, amit a tünetek észlelése után tehetünk, hogy jó alaposan kitakarítjuk a lakás minden zeg-zugát. Alapos portalanítást végzünk, hogy közérzetünk is jobb legyen és a tünetek is enyhüljenek. Ugyanis a háziporban rengeteg …

Érdekel a cikk folytatása? »

Tortúra (Misery – 1990)

A Tortúra egy amerikai thriller, amelyet 1990-ben mutattak be Amerikában. A film Stephen King Azonos című regénye alapján készült. 1991-ben a filmben nyújtott alakításáért Kathy Bates Oscar-díjat és Golden Globe-díjat kapott, legjobb női főszereplő – dráma kategóriában. 1992-ben James Caan legjobb színész kategóriában Szaturnusz-díjat vehetett át. Az alkotás kis költségvetésből …

Érdekel a cikk folytatása? »