Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Könyv / Sandra Brown: A szerelem rabláncán

Sandra Brown: A szerelem rabláncán

Ahogy Mary Adams összeházasodott Peter Manning-gel és bekerült a gazdag és hatalommal bíró Manning családba úgy érezte egy tündérmese vált valóra. Azonban hamar fel kellett ébrednie a meséből, férjéről ugyanis kiderült, hogy nem éppen erkölcsös férj és más hölgyek után is érdeklődik felesége mellett, akivel a házasságuk után már nem bánt jól. A kettejük rossz viszonya tragédiával végződik, a playboy életet élő férj autóbalesetben életét veszti, Mary pedig ugyanazon az éjszkán belehal gyermeke szülésébe. Előtte azonban még megkéri húgát, Katherine-t, hogy nevelje fel a kisbabát, ő pedig esküt tesz Mary halálos ágyán, hogy egyetlen átkozott Manningot sem enged a kicsi közelébe. Katherine a kisbabával együtt elköltözik és bár új neki a feladat, mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a kicsi Allison számára. Ebben a segítségére van szomszédja a mindig jókedvű Happy is. De a felhőtlen boldogságuk nem tart soká, a Manning szülők ugyanis nem hagyják annyiban, hogy Katherine elvitte tőlük halott fiúk gyermekét. Peter testvérét Jasont bízzák meg, hogy kutassa fel Katherine-ék hollétét, aki kis idő után rájuk is talál. Katherine kezdetben ellenségesen fogadja Jace-t, hiszen ő is csak egy Manning, hiába biztosítja róla a férfi, hogy ő más, mint a családja többi tagja. De ahogy múlik az idő és Jason egyre inkább az életük részévé válik Katherine rádöbben, hogy a férfiban nem csak segítségre, menedékre, de szerelemre is találhat, egy szerelemre, amelynek nem tud ellenállni…

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia felosztása: az Újszövetség

A mai ember számára talán legtöbb üzenetet a Bibliában szereplő Újszövetség könyvei adják. A tömör, …

Leave a Reply