Tudatalatti erőszak

Nagyon szeretnénk, ha a gyermekünkre büszkék lehetnénk, ha szégyent soha nem hozna ránk. Holott előfordul, hogy gonosznak, féltékenynek, agresszívnek, pusztítónak mutatkozik, sőt semmit nem teljesít az iskolában, lerombolva ezzel a róla alkotott legtitkosabb képzelgéseinket…
Akartuk-e valaha is, hogy a gyermekünk erőszakos legyen? Éppen ellenkezőleg, gyakran a„kedves” tündér vagy a„megszelídített” emberevő óriás természetellenesen vékony hangján szóltunk hozzá. Mintha nem akartuk volna őt megijeszteni, és le akartuk volna kicsinyíteni a világot az ő méretéhez. Holott a gyermek feladata éppen az, hogy rájöjjön: ő„kicsi”; ebből támad a vágy, hogy minket követve megnőjön és felnőtté váljon. Ahhoz, hogy megőrizhesse a pozitív vágyát, amely felénk közelíti, mi magunk ne játsszuk hát a csecsemőt!
Azok a nagyon gyengéd szülők, akik elvetik azt, ami nem egyezik a baba vágyával, csupán azt hitetik el vele, hogy minden az ő vágyai szerint alakul (ami nem igaz), és nem szükséges erőszakoskodnunk ahhoz, hogy meghalljanak minket (ami megint csak
nem teljesen igaz). Ezek a szülők megtapasztalták az erőszakot vagy a szeretet hiányát kiskorukban, és mindenáron meg szeretnék ettől óvni a gyermeküket. De mivel az erőszak belülről jövő válasz egy kívülről jövő erőszakra, aminek első megnyilvánulása maga a születés volt, még a nagyon nyugodt szülők sem tudják elkerülni, hogy az utcán, bölcsődében, iskolában vagy akár otthon a gyerek ne legyen tanúja, sőt akár áldozata az erőszaknak: olyannak, amit nem neki szántak, de mégis a részesévé vált, és ami rögzül a tudatalattijában, mint minden – ártatlan szemeinek – új dolog.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Értelmi retardáció

A népességnek mintegy 3 százaléka – ami elég tetemes rész! – olyan alacsony teljesítményt nyújt …

Hozzászólás