Kezdőlap / Testépítés / Arnold, a testépítés királya

Arnold, a testépítés királya

Vitathatatlanul Arnold Schwarzenegger a testépítés igazi királya, hiszen elmondhatjuk róla, hogy a sportág legsikeresebb versenyzője volt. 1965-ben mutatkozott be először, és mindjárt az Európa bajnoki címet is megnyerte az ifjúságiak között az NSZK-ban. Az igazi siker azonban csak ezután jött. 1966-ban elnyerte a MR. Európa címet is, majd 1969-ben megnyerte az amatőr világbajnoki címet.

Miután átlépett a hivatásosok táborába, a világon egyedüli teljesítményt nyújtva 1970-től 75-ig bezárólag hatszor nyerte el a MR. Olympia címet, és minden verseny után veretlenül távozott. Később átlépett a filmek világába is – ahogyan sok más testépítő is korábban – és többek szerepelt a Conan, a barbár című filmben is. A film olyan nagy sikert aratott, hogy utána rögtön követte a második epizód is. Persze Arnold a két epizód között sem hagyta abba az edzéseket, rövid felkészülés után 1980-ban az ausztráliai Sidney városában elnyerte hetedik Mr. Olympia címét is.

Arnold egyébként 1948-ban született Ausztriában, egy Graz melletti kis faluban. 10 éves korában ismerkedett meg először a sporttal, kezdetben atlétikázott, de a boxban és az úszásban is kipróbálta magát. 15 éves volt, amikor megismerkedett a súlyemeléssel és egyből beleszeretett, rövid időn belül Ausztria ifjúsági bajnoka is lett. Ezután jött a testépítés szeretete.

Arnold arra az időszakra, amikor még csak ismerkedett a sportággal úgy emlékszik vissza, hogy az első kezdetekben olyan izomláza volt, hogy a fésülködés is, vagy egy pohár megemelése is a nehezére esett. Persze ezért a fájdalomért is hajtott, hisz így legalább érezte, hogy tett valamit a sikerért.

Ausztráliai győzelme után nem sokkal, az 1980-as évek elején visszavonult és leginkább a színészi pályafutására koncentrált, persze a testépítésnek soha nem fordított hátat. Zárásként álljon itt egy idézet, melyet Arnold egy győztes verseny után örömittasan osztott meg az őt faggató riportereknek: „Az edzésre mindig szívesen mentem, és nem csak a kezdetekben. Még 10 év után is alig vártam, hogy belépjek a terembe. Egyébként, ha valaki kényszerből csinálja, nem hiszem, hogy eleget tud tenni annak az óriási fizikai és lelki igénybevételnek, amivel a testépítés jár.”

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Testépítő versenyek

A testépítés egy esztétikai sport, ebből kifolyólag a versenyeken semmiféle „sporttevékenység” nincs, nem a fizikai …

1 hozzászólás

  1. fábián sándor

    Jó cikk.

Leave a Reply