LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Számos területen találkozhatunk a tudat meghatározásának sajátosan szaktudományos megközelítésével, amely nem lehet kielégítő a többi tudásszféra és a gyakorlat szempontjából. Jogtudományi értelemben például a tudat nem más, mint a szubjektumnak a logikusan megalapozott és adekvátan motivált elhatározásokra való képessége. Hiszen a szándék, az elhatározás megléte alkotja minden jogi aktus – a cselekedet s úgyszintén a bűntett – egyik attributumát. Ennek megfelelően a tudat olyan problémákkal fonódik itt össze, mint a beszámíthatóság és a cselekvőképesség meghatározásának kérdése. Amikor viszont az orvostudományban esik a tudatról szó, akkor általában abból indulnak ki, hogy felerősödhet avagy gyengülhet, hogy elvész az alvás idején és teljesen eltűnik az eszméletvesztések során. Ebben az értelemben beszélnek a tudat avagy figyelem szűk-, illetve széleskörűségéről, stabilitásáról vagy labilitásáról, világosságáról, homályosságáról és felvillanásairól. Amikor egy orvos azt mondja: „a beteg tudata világos”, akkor mindenekelőtt azt érti ezen, hogy az ember helyesen tájékozódik a környezetben, a helyet és időt, továbbá saját személyiségét illetően.
A tudósok közt vita folyik arról, hogy vajon be lehet-e érni a tudat egyetlen, a tudás valamennyi területe számára közös meghatározásával, vagy pedig minden tudománynak sajátosan, a saját konkrét feladataiból kiindulva kell azt definiálni. Magától értetődik, hogy minden egyes tudománynak valamely rá jellemző, sajátos szempontból kell tekintenie a tudatot, kiemelve annak egy-egy meghatározott aspektusát. De a tudatnak, az emberi lelki élet e sajátos jelenségének a lényege egy. Ezért általánosfilozófiai-pszichológiai meghatározásának is egységesnek kell lennie. Amint nincs és nem is lehetséges filozófiai, fizikai vagy biológiai anyagdefiníció, éppúgy nem lehet a tudatnak sem filozófiai-pszichológiai, s emellett, mondjuk, pszichiátriai vagy jogtudományos meghatározást adni.
