LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A magyar népviselethez szorosan hozzátartozik, és a díszmagyarnak is elengedhetetlen tartozéka a csizma. Azonban bármennyire is magyarnak tűnik, a csizma török eredetű lábbeli. Hamar elterjedt nálunk, ami annak is köszönhető, hogy sokkal tartósabbnak bizonyult az addig használatban lévő lábbelikkel szemben, illetve jobban a megrendelő lábához lehetett igazítani.
A csizma eleinte a magasabb társadalmi réteg viselete volt, ott azonban férfiak, nők, gyermekek egyaránt viselték, csak a 19. században terjedt el az alsóbb rétegekben is. A középkori lábbeli divatot váltó keleti jellegű csizma legjellemzőbb eleme a 16. században, a kifordított szárat a talp visszájához erősítő ún. fordított varrás volt. A 16. századtól szattyán és kordován bőrökből készítették a divatos csizmát. A csizma általános jellemzői: magas szárú, két oldalán összevarrt lábbeli, hegyes, esetenként felfelé kunkorodó orral, kemény, vasalt talppal, fából faragott sarokkal, amelyre patkót erősítenek. Általában ünnepi viseletnek számított a férfiak és a nők körében egyaránt, hiszen eléggé drága lábbeli volt. De amíg a férfiaké szinte minden esetben díszítetlen, fekete színű volt, a nők előszeretettel viseltek színes csizmát, elsősorban sárgát és pirosat, és hímzés is díszítette ezeket.
Két legismertebb fajtája volt a cselebi csizma, amelynek hosszú szára volt, és a vadászcsizmához volt hasonlatos, illetve a deli csizma, amelynek rövidebb szára a gyaloglásra tette alkalmassá. Az utóbbi időben a csizma használata visszaszorult, de nem tűnt el teljesen. Megmaradt még néhány tájegység ünnepi viseletében, illetve a nők praktikus téli viseleteként egyre divatosabbá válik.
