Kezdőlap / Önismeret / Ezoterika / A farkasemberekről

A farkasemberekről

A vérfarkas vagy más néven farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol írott történelem létezik. Neve a görög lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából keletkezett.
A farkasember olyan ember, akit egy átok farkassá változtatott.

A vérfarkasok állati formájának megjelenése különféle hagyományokban eltérő, jellemzően nem különbözik az átlagos farkastól, bár a legtöbb monda szerint nincsen farkuk, és emberi szemekkel és hanggal bírnak. Sok vérfarkasról szóló írás a történelem folyamán, olyan embernek írta le őket, akik melankólikusak, krónikus depressziótól szenvednek, és keserűek az általuk elkövetett bűnök miatt. Az általánosan elterjedt nézet a középkori Európában az volt hogy a vérfarkasok előszeretettel falták fel a frissen eltemetett holttesteket. Ez a nézet széles körben dokumentált. A vérfarkasság több úton is terjedhet, a legelterjedtebb hiedelem, hogy harapással változtatják át az embereket. A germán mitológiában bizonyos emberek állatalakot tudnak felvenni. Ezek között csak egy az emberfarkas, aki emberekre és nyájakra támad, szétmarcangolja őket. A magyar néphit farkasembere európai, főként szláv, germán, részben román eredetű hiedelemalak.

A modern művek úgy írják le a vérfarkasokat, hogy az ezüsttel szemben érzékenyek, ám bármilyen más támadással szemben különösen ellenállók. Minden ezüst tárgy okozta seb, lassan gyógyul be. Míg a többi mágia vagy fém okozta sebesülés másodpercek alatt, az ezüst okozta sebek csigalassúsággal gyógyulnak, ráadásul eléggé fájdalmasak is. Az ezüst közelsége megrémiszti a vérfarkast és az érintése is kellemetlen a számukra.
A vámpírokkal ellentétben a vérfarkasok nem érzékenyek a vallási ereklyékre és szimbólumokra mint például a szenteltvíz vagy a kereszt.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A tízmilliószoros napok

Minden évben négy olyan nap van , amikor a lehetőségeink korlátlanok. Ha ilyenkor képesek vagyunk …

Leave a Reply