Az egyház minden eszközzel megpróbálta megakadályozni az új, haladó tudományok, a filozófia fejlődését. Az egyre jobban megerősödő polgárság azonban – amely megingatta a feudalizmus alapjait – utat nyitott az új világnézet előtt. Egyik jellegzetes képviselőjük Francis Bacon (1561-1626) angol filozófus, a
materializmus tulajdonképpeni megalapítója volt. Azt tartotta, hogy minden tudománynak az anyagi világ, a természet
tanulmányozására kell támaszkodnia. Felismerte a tapasztalat és a kísérletezés nagy jelentőségét. Véleménye szerint valamely jelenség megismeréséhez mindenekelőtt sok kísérletet kell elvégezni és ezeket egymással össze is kell hasonlítani. Az a jó eredmény, amely minden esetben megfigyelhető. Az alkimisták tervszerűtlen próbálgatásaihoz képest ez kétségtelenül haladó nézet volt, de Bacon eljárása mégsem azonos azzal, amit ma nevezünk kísérletezésnek. Csupán alapgondolata volt helyes : az egyestől juthatunk az általánoshoz. Ő az induktív kísérletezés megalapozója.
Már Leonardo da Vinci felhívta a figyelmet arra, hogy a fizika – hasonlóan a csillagászathoz és a földrajzhoz – matematikai tudást igényel. A XVII. század első felében René Descartes (1596-1650) francia tudós azáltal fejlesztette tovább a matematikát, hogy kidolgozta az analitikus geometriát. Filozófusként kétségbe vonta az észlelt benyomások, vagyis az észlelések valódiságát.
Felfogása szerint minden megismerés az értelem és a vele kapcsolatban álló gondolkodás útján (dedukcióval) érhető el. A matematika bűvkörében azokat az elméleteket fogadta el, amelyek matematikailag leírhatóak. De a matematikailag megragadható gondolatok közül sem mindet ismerte el, hanem az alapgondolatok közül is csak néhányat: minden test mindaddig megtartja állapotát, amíg valamilyen külső hatás azt meg nem változtatja: a teremtéskor Istentől kapott mozgásmennyiség (Descartes definíciója szerint a tömeg és a sebesség szorzata) állandóan változatlan marad, minden test egyenes vonalban igyekszik mozgását folytatni.
Címkékbiológia fejlesztések feltalálók fizika kémia kutatások technika természet tudomány
Ezt mindenképpen olvasd el!
Egészségre nevelés
Igen nagy az egészségügyi intézményekben uralkodó higiénés viszonyok járványügyi jelentősége. A kórházak, rendelőintézetek és az …