LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az ember a tárgyra vonatkozó gondolatot éli át, s nem azokat a neurofiziológiai jelenségeket, amelyek a gondolatot szülik. A neurofiziológiai folyamatok mintegy el vannak rejtve a szubjektum elől; nem adottak számára közvetlenül. Már Descartes találóan jellemezte ezt: „ismerem magam mint gondolatot, s nem ismerem magam mint agyat.” Éppen ez teszi lehetővé, hogy megkülönböztessük a pszichikus és az alapjukat képező fiziológiai folyamatokat és a pszichikait úgy fogjuk fel, mint ami viszonylagos önállósággal bír.
Az eszmei elkülönülése az anyagi szubsztrátumtól döntő fontosságú értelemmel bír az élet számára: a szubjektum tevékenységére vonatkozó vezérlés funkcióját nem az önmagukban vett neurofiziológiai folyamatok, hanem az általuk hordozott képmások, eszmék töltik be. A külső cselekvéseket az eszmei-pszichikai jelenségek tervezik meg és programozzák be. Éppen ez szüli azt az illúziót, hogy a gondolat olyan erő, mely önmagában képes hatni a test megfelelő szerveire, és mozgásba tudja hozni azokat. A gondolkodás valóban célkitűző és szabályozó szerepet játszik, de ennek során csak mint egységes pszichofiziológiai folyamat realizálódik, csak mint az anyagival, a fiziológiaival egységet alkotó eszmei. Amikor az ember kívánságaitól, gondolataitól, akaratától motiváltan cselekszik, akkor cselekedete nem tisztán szellemi és nem is
önmagukban vett anyagi tényezők hatására megy végbe, hanem annak az agyban lezajló objektív neurofiziológiai folyamatnak a hatására, amely szubjektíve úgy jelenik meg, mint kívánság, gondolat és akarat. Képletesen szólva: a gondolatokat és érzéseket termelő agy a Holdhoz hasonló – nem saját, hanem visszatükrözött fénnyel, „a lét fényével” világít.
