LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A gyermek életének első éveiben legtöbbször úgy nevezi saját magát, ahogy környezete hívja őt. Kezdetben saját maga számára is inkább úgy létezik, mint tárgy más emberek számára, s nem mint szubjektum azokkal szemben. Önmagát csak a tevékenység és az érintkezés fejlődésének eredményeként tudatosítja. Ez azonban a tudati fejlődés viszonylag kései terméke, és alapként feltételezi, hogy a gyermek valóságosan gyakorlati szubjektummá vált, aki elkülöníti magát a környezettől. Az öntudat kialakulása az individualizáció folyamatához kapcsolódik, a személyiség erői és integritása növekedésének folyamatához. Nem a tudat születik meg az öntudatból, az „Én”-ből, hanem az öntudat jön létre a személyiség tudatának fejlődése során, abban a mértékben, ahogy a személy valóban önálló szubjektummá válik.
Kiváló orosz pszichológusok, mint A. Galics, A. Potyebnya, I. M. Szecsenov és mások, a tudat és öntudat fejlődését szubjektum és objektum szétszakíthatatlan egységében vizsgálták, mivel úgy vélték, az ember egy és ugyanazon időben megy keresztül közvetlen környezetének és önmagának a tudatosításán, azaz, hogy az ember kezdettől fogva úgy jelenik meg, mint egyszerre „Én” és „nem-Én”. A gyermeki pszichikum fejlődéséről szóló elméletében A. Galics abból indult ki, hogy e fejlődés a saját létezés érzésével veszi kezdetét, melyben még nincs jelen sem önmagunknak, sem a külvilágnak a tudatosítása, minthogy még nem lépett fel benne a belső aktív princípium és a külső érzet ellentéte. Az a mód, ahogy el6ször önmagunkkal ismerkedünk meg és leljük fel magunkat a környező tárgyak káoszában, ez a mód nem csupán a belső érzésen alapul, hanem a külvilágból nyert benyomásokon is. A tagolatlan pszichikus állapotoknak a tudatosultakba való átalakítása azon képesség kialakulásának eredményeként megy végbe, amely lehetővé teszi egyrészről a hozzám, másrészről a külvilághoz tartozó állapotok elválasztását, megkülönböztetésüket és szembeállításukat.
