LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Megalkotóiról, a dán Ejnar Hertzsprungról és az amerikai Henry Russellről elnevezett Hertzsprung-Russel-diahram (HRD) grafikusan illusztrálja a csillagok luminozitása, felszíni hőmérséklete és sugara közötti kapcsolatot. A csillagászok egymástól függetlenül végzett kutatások kiderítették, hogy a csillag színe és színképtípusa a hőmérsékletüket jelzi. Észrevették, hogy ha a csillagok hőmérsékletét a luminozitásuk függvényében ábrázoljuk, akkor a csillagok nem véletlenszerűen oszlanak el a diagramon, hanem csoportokba rendeződnek. A legtöbb csillag a fősorozatnak nevezett, enyhén görbült, átlós irányban haladó sávba tömörül. A csillagok sugara az átló mentén a bal alsó saroktól a jobb felső felé haladva növekszik. A protocsillagok sugaruk csökkenése és hőmérsékletük növekedése közben fejlődnek rá a fősorozatra. A csillag élete nagy részét a fősorozaton tölti, majd vörös óriássá, vagy szuperóriássá fejlődik, miközben jobbra tolódik a diagramon, ahogy sugara nő és hőmérséklete csökken. A kis sugarú, és magas hőmérsékletű fehér törpék a diagram bal alsó sarka környékén csoportosulnak.
A csillagok luminozitása a valódi fényességét jelenti, amelyet a másodpercenként kisugárzott energia mennyiségével definiálunk. Kiszámítható az összes hullámhosszra együttesen – ez a bolomterikus luminozitás – vagy egy meghatározott hullámhosszra. Ha megmérjük, milyen fényesnek látszik egy csillag az éjszakai égbolton, akkor a látszó fényességét kapjuk eredményül, ám így nem vesszük figyelembe a csillagok Földtől mért távolságát. A Földtől nagyon különböző távolságban látszó csillagok fénye azonos lehet, ha a távolabbi csillag elegendően fényes. Ha ismerjük valamely csillag távolságát, akkor kiszámíthatjuk az abszolút fényességét. Ez a csillag valódi fényessége, amelyből meghatározható a luminozitás. A csillagok luminozitását általában a Napéhoz viszonyítva szokták kifejezni. A csillagok luminozitása tág határok között változik, a Napnál tízezerszer kisebb és egymilliószor nagyobb luminozitású csillagokat egyaránt ismerünk. Azonos kémiai összetételű csillagok luminozitása a tömegüktől függ. A fejlődési útjuk legvégén járó kivételével általában a jól ismert tömeg-luminozitás összefüggésnek engedelmeskednek., ami azt jelenti, hogy ha ismerjük egy csillag luminozitását, akkor kitudjuk számítani a tömegét.
