A hiperaktivitás az idegrendszer kimutathatatlan sérülése. Jellemző ilyenkor a mozgáskoordináció zavara, a diffúz észlelés, a figyelem csapongása, a dühkitörések, a szabályok be nem tartása, a gátlás nélküli kötődés, a rosszul tűrt várakozás, a beszéd nehéz követhetősége, a feledékenység. Ugyanakkor az empátia, a segítőkészség, az érzékenység, a nyitottság, a mentális érettség, a saját célokért való nagy erőfeszítésekre irányuló képesség, a kreativitás, a fejlett humorérzék, az önállóságigény, továbbá a természet és állatok szeretete is…
A fejlesztés lehetőségei:
Mozgásterápia: a fejlesztés elkezdése öt éves kortól javasolt. Ajánlott terápiás napló vezetése, mert így könnyebben nyomon követhető a fejlődés. A fejlesztés célja: az alapvető készségek kialakítása, nagy és finom mozgások kifejlesztése, térérzékelés, egyensúlyérzék, testséma, szem és kézkoordináció fejlesztése.
Használható a művészetterápia, mert ez fejleszti a kreativitást, segít stabilizálni az énképet, és kedvező hatást gyakorol a külvilággal való kapcsolatteremtésre. Kedvező továbbá arra nézve is, hogy lehetőséget ad a gyermeknek, érzelmei kifejezésére.
Gyógyszeres kezelés: több gyógyszer is alkalmas lehet a problémák megoldására, noha a szülők ezt rendszerint elutasítják. A hiperaktív gyermek rendszerint serkentőszereket kap. Ilyen készítmény többek közt a d-amphetamin, és a metilphenidat, valamint a pemolin. Hatékonyságuk egyénenként eltérő, ezért mindenki számára meg kell keresni a legmegfelelőbbet.
A gyógyszer hatására a hiperaktív gyermek általában nyugodtabbá válik, kevésbé aktív lesz. Figyelme hosszabb időre leköthető, kevésbé makacs, könnyebben kezelhető. Gyakran érzékenyebbek lesznek mások igényeivel szemben, és jobban elfogadják a fegyelmet. Hangulatuk állandósul, impulzivitásuk csökken.
Gyógyszer alkalmazása esetén oda kell figyelni az adagolásra. A d-amphetamin esetén 5-60 milligramm, a metilphenidátból 10-120 milligram, a pemolinból 18,75-112,5 milligramm között lehetséges a naponta szükséges mennyiség. Ezek hatása eltérő időtartamra szól. Ugyanakkor lehetségesek kedvezőtlen mellékhatások (pl:étvágytalanság, alvászavar).
Pszichoterápia: legcélravezetőbb, ha a család bevonása is megtörténik.
Nagyon jó a hiperaktivitás leírása, ugyanakkor ez csak az érem egyik oldala, egy pszichiátriai diagnózis. Ha a hiperaktivitás jellemzői közé soroljuk az empátiát, segítőkészséget, érzékenységet, stb, akkor viszont nem lehet egy diagnózisnak nevezni, mert ezek a tulajdonságok a teljesen normális emberi magatartás jellemzői. Ebből az aspektusból nézve a hiperaktivitás nem rendellenesség, hanem a környezet elutasító magatartása miatt egyfajta kirekesztett állapot. Nem csoda, hogy a szülők többsége elutasítja a gyógyszeres kezelést, hiszen az kémiai folyamatokat befolyásol az agyban, és a gyermekük nem lesz olyan többé, mint amilyen valójában volt, és végleges, egyértelmű megoldást sem nyújt.
Ezért, ahogyan – egy kitűnő óvónő mondta egyszer – a hiperaktív gyermek fejlesztésének legnagyobb lehetősége, a szeretetteljes, elfogadó légkör, mind a családban, mind más közösségekben, mint óvoda, iskola. Természetesen a cikkben említett lehetőségek kitűnőek, ám mindez csak akkor működik hatásosan, ha megvan az a bizonyos „szeretetteljes elfogadó légkör”.