LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Bár a honfoglaló magyarok hitvilágáról szinte alig maradtak fenn írásos emlékek, de a folklór, a krónikák valamint egyes régészeti leletek alapján mégis rendelkezünk információkkal kultúrájuk e részéről.
Vallásuk a keleten elterjedt sámánizmus egyik változata volt, melynek gyökerei a finnugor korba nyúlnak vissza.
A sámánizmus lényege a természeti jelenségek, halottak, ősök, totemállatok mágikus tisztelete. A sámánok különleges képességekkel megáldott papok voltak, akik a túlvilággal a világfán keresztül kapcsolatba tudtak lépni. A világfa fogalmát népmeséinkből égig érő faként ismerhetjük, mely összekötötte az eget és a földet, tehát az istenek és az emberek birodalmát. Egyes írásokban egy hatalmas sas fészkel az égig érő fa ágai között.
Ez a motívum a sámánizmusra utal, a mitikus állatok, mint a sas vagy a griffmadár, a totemállatokra utalnak.
A régészeti leletekből is lehet a totemizmusra következtetni, hiszen a honfoglaló magyarok sírjaiban amuletteket, különböző állatok átfúrt csontjait, fogait találták meg. Az előkelők halálakor azok lovait is feláldozták s velük együtt temették el őket lószerszámaival együtt, ez is az állatok fontosságára utal.
A Kézai Simon által a XIII. században lejegyzett krónika, a Csodaszarvas-monda szintén utalásokat tartalmaz a totemizmus jelenlétére.
A honfoglalás kori ötvösség munkái, legjellemzőbb példáját említve a rakamazi korongpár, is az állatok mágikus tiszteletére hívja fel figyelmünket. A sas ábrázolása rendkívül jellemző volt az ötvösmunkákra. A krónikákban lejegyzett sas megjelenik Árpád nemzetségének eredetmondájában is, amely arról szól, hogy Árpád anyját egy turulmadár ejtette teherbe. A turulmadár pedig köztudottan a sas török neve.
Valószínűsíthető, hogy a honfoglaló magyarok másik kedvelt motívuma, a növényi inda a világfára utalhat.
