LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Minden konfliktus kezelésétől függően lehet építő vagy romboló jellegű. Az előbbi általában egy témára korlátozódik; jellemzője az ún. problémamegoldó eljárások alkalmazása, a meggyőzés, egymás szempontjainak figyelembevétele stb. Mindez többé-kevésbé az alkotási folyamathoz teszi hasonlóvá. A romboló konfliktus elharapódzó tendenciájú: függetlenedik a kiváltó októl és fenyegetési, kényszerítési taktikákhoz vezet, ami a megnövelt feszültség következtében konok makacsságot eredményez.
A konfliktusokkal kapcsolatban alapjában véve kétféle magatartás, illetve beállítottság lehetséges. Vagy félünk tőlük és igyekszünk kikerülni azokat, vagy nem félünk és belebocsátkozunk a vitába. Az eddigi tudományos vizsgálatok alapján nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy az egyik helyes, a másik helytelen, hiszen igen sok múlik a körülményeken. Mindenesetre a kikerülési tendenciának több a veszélye: ugyanazok a megjegyzések és akciók ismétlődnek, nincs fejlődés, helyette mesterkélt ál megoldásokkal érik be. A kikerülés azonban gyakran csak ideiglenesen odázza el az összecsapást, s valójában romboló konfliktust készít elő. Ennek egy jellemző esete, amikor valaki látszólag udvarias, elterelő megjegyzésekkel tér ki a nyílt ütközés elől, miközben fenntartja a másik elutasítását.
Ez már az ún. „házassági játszmák”, taktikák egyik fajtájára utal. A konfliktuskerülő beállítottságra azonban nemcsak taktika épülhet, hanem ez megszabhatja a házasságjellegét, típusát is. Az ún. passzív-megegyezéses típusú házasságban – amelyről két amerikai szociológus, J. F. Cuber és P. B. Harroff könyvében olvashatunk — a partnerek többnyire összejátszanak a vitatémák kerülésében, vagyis úgy tesznek, mintha nem lenne köztük konfliktus. Fagyos pillantásaik és egyéb szavak nélküli jelzéseik mégis gyakran elárulják az igazi meghittség hiányát. Az érdekházasságok túlnyomó többsége ilyen, ami azonban nem zárja ki stabilitásukat, sőt a viszonylagos elégedettséget sem. (Különösen, ha a konfliktuskerülés összhangban áll az egyéniséggel, és ha világosan elkülönülnek a házastársi szerepek.)
A vitába bocsátkozás eredménye szintén a körülményektől és a beállítottságtól függ. Ez is vezethet romboló, elharapódzó konfliktushoz vagy a fejlődés megrekedéséhez. Az utóbbi eset példája az ún. konfliktushoz szokott házasság, amelyben – Cuber és Harrofl szerint szinte állandósul a veszekedés, folyton „marják egymást” a házastársak, de válásra mégsem gondolnak komolyan.
