Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A legfontosabb Szent Helyek a viták központjai

A legfontosabb Szent Helyek a viták központjai

A Közel keleti részeken folyamatos háborúk dúlnak a vallási és szent helyekért azért hogy a muszlim vagy az arab nép érvényesítse az akaratát valamelyik vallási helyen. Az első és legfontosabb Szent hely a hívők számára a Templomhegyen található Nemes Szentély. Jeruzsálemben található az a hegy amiért évek óta vita és viszály folyik hogy a zsidóké vagy az araboké a szent hegy. A tetején álló Szikladóm, Mohamed mennybemenetelének állít monumentális emléket. A vita azért folyik mivel ennek a templomnak a helyén állt a zsidók szent temploma amit még a rómaiak romboltak le I.sz 70-ben. A templom együttes szabadon álló nyugati Siratófala ugyanakkor a kétezer éves zsidó vallás egyik legszentebb helye. A második de elsőként is említhető szent hely a Pátriárkák Barlangja Hebornban. A történetek és mondák szerint ezen a helyen Ábrahámot a zsidók,muszlimok és a keresztények ősatyját itt temették el. A szentélyben iszlám és zsidó istentiszteletet is tartanak. A viszály ebben a városban is jelen van,mivel évente támadnak a templom körül egymásra a zsidó és a muszlin emberek,és mind azt mondják hogy saját vallásuké a templom valójában. A harmadik helyen a Nábluszban lévő József sírja áll ahova évente több ezren vándorolnak el az egész földről,bár félve a támadásoktól mégis elzarándokolnak ide is. A zsidók által Jákob fiának nyughelyeként tisztelt szent hely a Palesztin hatóság területén fekszik,de itt is mint más szent helyen a kétezres évek eleje óta folyamatos harcok vannak. Ezeket a helyeket manapság már a harcok övezik mintsem a régi vallások szellemei.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Bethlen kormány bukása

A birtokos parasztság közötti politikai erjedés több új parasztpárt megalakulásához vezetett. Ezek közül a legnagyobb …

Leave a Reply