A meditáció hatalma

A meditáció a szó vége. A csendet nem a szó idézi elő, mivel a szó gondolat. A csendből született cselekvés teljesen különbözik a szó által kiváltott cselekvéstől; a meditáció az elme megszabadítása minden szimbólumtól, képzettől és emlékezéstől.
A közös kapzsiság, gyűlölet és agresszió által kapcsolódnak egymáshoz az emberek, és ez az erőszak építi a kultúrát, a társadalmat, amelyben élünk. Az elme és a szív műve a felosztás – Isten és gyűlölet, szeretet és erőszak -, és az ember egész kultúrája ebben a kettősségben terjeszkedik és szűkül.
Az ember egysége nem az emberi elme teremtette rendszerekben rejlik. Az együttműködés nem az intellektus sajátja. A szeretet és a gyűlölet között nem lehet egység, mégis ez az, amit az elme igyekszik megtalálni és létrehozni. Az egység teljesen ezen kívül található, és a gondolat számára elérhetetlen.
A gondolat teremtette meg ezt az agresszív, versengő és háborús kultúrát, és mégis éppen ez a gondolat tapogatózik a rend és a béke után. De a gondolkodás soha nem fogja megtalálni a rendet és a békét, akármit csinál is. A gondolkodásnak el kell csendesednie, hogy a szeretet létezhessék.
Az önmagát az ismerttől megszabadító elme a meditáció. Az ima az ismerttől az ismert felé tart; lehet eredménye, de az továbbra is az ismert tartományán belül van – és az ismert az konfliktust, bajt és zűrzavart jelent. A meditáció a teljes tagadása mindannak, amit az elme felhalmozott. Az ismert maga a megfigyelő, és a megfigyelő csakis az ismerten keresztül képes látni. A képzet múltbeli, a meditáció a múlt vége.