A felmérések szerint a kapcsolatok 70 százalékában előfordul. De mi számít megcsalásnak? Mi minősül már csalásnak? Három fontosabb kritériumát említsük meg:
1. A titok. Ha nekem olyan titkaim vannak, melyeket nem árulok el a partneremnek, ott már elkezdődik valami, ami a
bizalommal való visszaélésnek, csalásnak minősülhet. Ha én minden reggel valakivel együtt kávézom, és a partnerem erről nem tud. Kizárom őt ebből a helyzetből, s kizárom azokból az információkból is, amelyekből következtethetne arra, hogy valami problémánk van. Ennek a megoldásából is kiiktatom, leminősítve, hogy vele nem tudnám megoldani.
2. A bizalom. Ha nem a partneremmel, de valaki mással bizalmas, intim titkokat osztok meg, akkor ő ezt már megcsalásnak veheti. Hiszen őreá vonatkozó információkat adok át másnak, beleegyezése nélkül. Kiszolgáltatom ezzel őt, visszaélek a bizalmával.
3. És természetesen a szexualitás. A szexualitásnak nagyon nagy ereje van. Annak „öröm-tömege” igazi vonzással bír. Ráadásul az új mindig izgatóbb, mint a megszokott – még akkor is, ha nem jobb. A harmadik fél is odafordulóbb, adakozóbb, hiszen csábítani akar, s ezáltal is előnyben van. A kockázat, az izgalom, a szokatlanság mind olyan tényezők, amelyek a fokozzák a szexuális öröm- és válaszkészséget. Könnyen azt hihetjük, hogy ez nem a szokatlan szituáció, hanem a partner érdeme.
Ha valakit megcsalnak nem az a jó kérdés, amit ilyenkor szoktak kérdezni a partnerek egymástól: Mitől jobb ő, mint én?, Mennyivel jobb?. Ez nem ad arra magyarázatot, hogy miért csábult el a partner. Nem ezt, hanem azt kell kérdezni, hogy aki kicsábul a kapcsolatból, mit szeretett jobban önmagában a másik kapcsolat révén, mire talált rá önmagában azáltal, hogy egy külső kapcsolatot létesített?
Mert ez hiányzik. Az erre adott válasz miatt nem tud az adott kapcsolat, házasság működni. Mert ő rátalált valami olyanra saját magában, amit eddig nem tudott vagy nem tudott kiteljesíteni.