LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A kiváló amerikai sebész, dr. Thomas D. Rees mondotta egyszer a következőt. „Az a kívánság, hogy az ember jó benyomást tegyen, ugyanolyan természetes, mint a karcsúságra vagy az egészségre való törekvés.” A bevezető fejezetekben már részletesen megbeszéltük, hogy nagyon sok, megalapozott oka lehet annak, ha valaki aláveti magát egy ilyen korrekciónak. Éppen az arcbőr felvarrása az a beavatkozás, amely a leginkább alkalmas arra, hogy segítségével frissebb, tehát fiatalosabb megjelenésűek lehessünk.
A megfiatalítás szót, amely egyesek elvárásai között újra és újra felvetődik, természetesen idézőjelbe kell tenni. Ahogyan a belgyógyászati revitalizációs – fiatalító, életemet növelő – módszerek sem tudják valóban megfiatalítani az embert (de növelhetik a szervezet védekezőképességét, terhelhetőségét, javítják az általános egészségi állapotot, és így olyan érzést nyújtanak, mintha
fiatalabbá válnánk), az arcot sem lehet úgy megfiatalítani, hogy műtét után úgy nézzen ki valaki, mint évtizedekkel korábban. Nagyon is alkalmas viszont a beavatkozás arra, hogy az öregedés során kialakuló elváltozásokat bizonyos mértékben eltüntesse: megszüntethetők a felületes és a mélyebb ráncok és barázdák, eltüntethető a felgyülemlett zsírszövet, el lehet távolítani a
petyhüdtté vált szöveteket. Ilyen megszorításokat szem előtt tartva mégis jogosan mondhatjuk, hogy a beavatkozással az arcot olyanná lehet ismét tenni, mint amilyen évekkel korábban volt.
Magától értetődik, hogy a bőr és a bőr alatt található szövetek ugyanúgy változnak az öregedés természetes folyamata során, mint ahogyan az egész szervezet. De a bőr vonatkozásában is érvényes az a régi megállapítás, hogy a biológiai kornak nem kell feltétlenül azonosnak lennie a tényleges életkorral. Vannak emberek, akiknek valódi koránál sokkal fiatalabbnak látszik a bőre,
másoknak a bőre korán öregszik, és ők emiatt akár évekkel idősebbnek tűnnek. Ez kizárólag az egyéni alkattól függ. Kedvezőtlen, hogy a korral járó elváltozások éppen a fedetlen területeken – tehát az arcon, a nyakon és a kézen – jelentkeznek a legkorábban és a legkifejezettebben.
