LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A politikai válság arra késztette a weimari demokráciával szemben már Hamburgi Front annak megszületése óta ellenséges konzervatív köröket, hogy a demokratikus formákat félredobva, új kormányzati módszereket alkalmazzanak. Ehhez a náci pártban reméltek megfelelő tömegbázissal rendelkező szövetségest találni. A nácik agresszív külpolitikai programja egybevágott a finánctőke és a vezérkar érdekeivel. Ezért 1931-ben a banktőke, a Ruhrvidék iparmágnásai, és a junkernagybirtok bizonyos képviselő, a szélsőjobboldali fegyveres szervezeteknek és pártoknak a vezetői, valamint a vezérkar képviselői (a Harzburgi Front) szövetségre léptek az NSDAP-vel. A náci párt ezután fokozott anyagi támogatást kapott, melyet rohamcsapatai növelésére és propagandájának fokozására fordított.
A totális diktatúra kiépítése
A náci párt politikai ereje 1932 júliusában érte el a csúcspontját. Az év második felében megkezdődött az NSDAP hanyatlása, de a jobboldal egésze is veszített befolyásából. A Harzburgi Front – hogy ezt a tendenciát megállítsa – gyorsan hatalomra segítette a még mindig relatív többséggel rendelkező nácikat. Felszólításukra Hindenburg köztársasági elnök 1933. január 30-án Hitlert, a náci párt vezérét (führerét) nevezte ki birodalmi kancellárrá (miniszterelnökké).
„A német megújhodás kérdése azonos a németországi marxista világnézet lerombolásának kérdésével. Ha ezt a világnézetet nem irtjuk ki, Németország soha többé nem áll talpra, mint ahogy nem lehet talpra állítani egy olyan emberi, akit nem gyógyítottak ki a tuberkolózisból. Adhatnak neki ezerszer annyit enni, próbálhatnak egészséges színt varázsolni az arcára, tehetnek mindent, amit csak akarnak: a tuberkolózis bacilusai egyre tovább falják a beteg szervezetét. …Nem az a kérdés, melyik párt fog győzni a választásokon; a kérdés mindig ez: megszüntetjük-e vagy sem a nép belső betegségét. Ha nem szüntetjük meg, a többi mind csupa sarlatánság és semmi egyéb… A marxizmust csak akkor lehet gyökerestől kiirtani, ha mi győzünk, mert mi nem ismerjük a türelmes elnézést. Nem nyugszunk mindaddig, amíg el nem pusztítjuk az utolsó marxista újságírót, nem likvidáljuk az utolsó marxista szervezetet, szét nem verjük az utolsó marxista oktatási centrumot, és meg nem térítjük, vagy ki nem irtjuk az utolsó marxistát. Küzépút nincsen.”
(Hitler a nagrytökésekhez 1926-ban)
Jelentős kormánypozícióik ellenére a nácik egyenlőre kénytelenek voltak a hatalmat megosztani más jobboldali pártokkal, s számolniuk kellett a megosztott, de mégis létező demokratikus és szocialista ellenzékkel. Az osztatlan és korlátlan fasiszta diktatúra, a totális állam kiépítése az elkövetkező időszak feladata volt.
Hitler kancellárrá való kinevezése után sietve feloszlatták a birodalmi gyűlést, és új választásokat írtak ki. Február 27-én leégett a Reichstag a birodalmi gyűlés épülete, s a gyújtogatással – alaptalanul – a kommunistákat vádolták.
Az 1933 őszén megtartott lipcsei Reichstag-perben a fővádlott az emigráns bolgár kommunista, Dimitrov volt. A per célja az volt, hogy igazolja a nácik terrorintézkedéseit. A vád azonban összeomlott. Dimitrovnak – a felmentő ítélet után – kénytelenek voltak megengedni, hogy elhagyja Németországot.
