A mágneses vihar nem csupán egy izgalmas asztronómiai jelenség. Egy a napból kiinduló mágneses vihar teljes mértékben megsemmisítheti technológiai infrastruktúránkat, elsöpörve mindazt, amit XXI századi civilizációnak tartunk. Egy teljes kontinens elektromos hálózata semmisül meg. A televízió a rádió, az internet mind-mind összeomlik. A folyóvíz a fűtés, de az élelmiszerláncok rendszere is. Ezek a viharok maradandó nyomot hagynak a bolygónkon, valódi mágneses apokalipszist okozva. 1989-ben a mágneses vihar már tönkretette Quebec, és ez által egy egész kanadai tartomány elektromos hálózatát. Az elmúlt 30-40 évben több olyan vihartevékenység is történt, amik tízszeresen is felmúlták a kanadait. A mágnesesség rengeteg fizikai jelenség kulcsa, hiszen rengeteg sok mindent befolyásol. Pl. a csillagok elrendeződését a galaxisok formálódását, a fekete lyukak összeomlását. Mágnesesség mindenütt létezik. A négy alapvető erő egyike a fizikában, a világegyetemet összetartó erőké. A fizikusok a természetben négy alapvető erőt határoztak meg. :az erős nukleáris erő, az atomokat tartja egyben, a gyenge nukleáris erő is az elemi részecskék kölcsönhatásáért felelős. A gravitációról mindenki hallott már, és a negyedik erő az elektromágnesesség. Néha bizonyos dolgokon, például a mágnesességen, átsiklik az ember. A hűtő-mágnesen kívül nem nagyon kerülünk napi kapcsolatba mágnessel. Az ember nem érzékeli a mágneses mezőt, ha egy mágnest a testünk közelében mozgatunk, semmit nem érzékelünk. A mágnesesség legfőbb jellemzője, hogy vonz és taszít. Valójában a mágnesesség miatt nem sétálunk át a falon, vagy nem esünk át a padlón. A molekulák és az atomok igen parányi részecskék, az atomok közötti űr, ezzel szemben végtelenül nagy. Tehát az atomok között mondhatni, minden üres tér. Az atommag protonjai és a körülötte keringő elektronok közötti távolság elég nagy. Az atommag (nukleusz) körül hihetetlen sebességgel mozognak az elektronok. Ez nem más, elektromágneses vonzás, ami a negatív töltésű elektronok és a pozitív töltésű protonok között lép fel. Rabul ejti, és mozgásban tartja az elektronokat. Ezért nem esünk át a padlón, ezért nem tudunk átsétálni a falon. Nem maga az atom, hanem a mágneses tér teszi szilárddá a dolgokat. A mágneses tér, erővonalak mentén vonz és taszít.
Címkékatom elektronok galaxis mágneses vihar nap napkitörés
Ezt mindenképpen olvasd el!
Bika horoszkóp
Április 21 – május 20. terjed ez a horoszkóp. A Föld jegyek közé tartozik. Nyugodt, …