LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Galilei a szabadesésre vonatkozó kísérleteit egyébként nem a pisai ferde toronyban végezte – miként ezt a legenda hirdeti -, hanem Padovában, ahol 1592-1609 között tanított. Arra a gondolatra, hogy minden test — bármekkora is a tömege – azonos sebességgel esik, a légüres térre vonatkozó gondolatkísérletei nyomán jutott. Minthogy azonban légüres teret előállítani nem tudott, feltevését sem igazolhatta. Azzal, ahogy Galilei a szabadon eső testek gyorsulását behatóbban vizsgálta, mintapéldáját adta új módszerének : közvetlenül arra az elhatározásra jutott, hogy nem az esés okait, miértjét fürkészi, hanem azt, hogy hogyan esnek a testek. Ez egyrészt bölcs lehatárolást jelentett, mert egy sereg mellékkérdést és nehézséget kizárt. Az biztos volt, hogy a sebesség az esés során növekszik, Galilei következő kérdése az volt, hogy vajon az esési idővel vagy a megtett úttal arányosan változik-e a sebesség? A mellett a feltevés mellett döntött, hogy a szabadesés egyenletesen gyorsuló mozgás, tehát a sebesség az esési idő függvénye.
Pusztán elméleti úton tovább nem juthatott, a természetet kísérlettel kellett kérdőre vonnia. Galilei kijelentette: „Szép víziórám ellenére sincs meg a technikai lehetőségem, hogy a szabadon eső kövek igen rövid esési idejét mérjem, mert a kövek túl gyorsan esnek. De ha valóban fennáll a megsejtett összefüggés a sebesség és az időtartam között, akkor ezt egy sokkal lassúbb lefutási mozgásnál, jobb mérési lehetőségek mellett, tehát a lejtőn, egy ejtőbarázdában leguruló golyó esetében is meg kell találnom. Ha a lejtő hajlásszögét állandóan növelem, akkor a golyó egyre gyorsabban gurul le, de a sebesség és a befutott út arányának, minden egyes időközben változatlannak kell maradnia. Végül beállítom a lejtőt a legnagyobb hajlásszögértékre, azaz 90°-ra, akkor függőlegesen áll már a lejtő síkja, vagyis a szabadesést valósítottam meg és a valódi esést.”
