LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Közhely, s mint ilyen, túlzottan leegyszerűsíti a tényeket, ha azt mondjuk, hogy a polgári házasságban a férj gyakorolja a hatalmat a feleség felett. Egyrészt a mai polgári társadalmak már nem olyan nyíltan patriarchálisak, mint a klasszikus kapitalizmus. Másrészt a házasságon belüli tényleges hatalmi viszonyok sokszor régebben sem álltak összhangban a látszattal, az elfogadott patriarchális ideológiával. Akadtak mulya, határozatlan férjek, akik kénytelen-kelletlen átengedték az irányítást feleségüknek. Még több esetben a férj hatalma csak látszólagos vagy részleges volt, a lényeges döntéseket az asszony hozta.
Századunk első felében a polgári társadalmakban is csaknem mindenütt bekövetkezett a nők egyenjogúsítása, s ezzel együtt a férj jogi előnyeinek, gyámsági szerepének megszüntetése. Bár a nők tényleges hátrányai nem sokat csökkentek, a férjuralom látszatának ápolása helyett divatba jött a házastársi egyenlőség látszatának demonstrálása. Minthogy a tulajdonosi szemlélet nem változott, ez azt jelentette, hogy a feleség társtulajdonossá lépett elő a hatalom birtoklását illetően; legalábbis ezt a látszatot illett fenntartani. Vagyis a mai polgári házasságban a házastársak a kölcsönösen tulajdonuknak, birtokuknak tekintik a másikat, s ezt a kölcsönös birtoklást tekintik a kapcsolat elvi alapjának. Azt mondják egymásnak: „Te az enyém vagy!”, s azt is: „Én a tiéd vagyok!” Ami azt jelenti: „Én legalább annyira rendelkezem veled, mint te velem.”
A kölcsönös teljhatalom persze fából vaskarika, teljes lehetetlenség – egy esetet kivéve: ha a házastársak akarata mindenben megegyezik. Ez az a kimondott vagy kimondatlan feltételezés, amely a kölcsönös birtoklás vágyálma mögött rejtőzik. Az akarat azonosságának feltételezése első pillantásra a szerelem, a szerelmi azonosulás következményének tűnik; valójában régi hagyományokra vezethető vissza abból az időből, amikor a feleségnek még nem lehetett más akarata, véleménye, mint a férjnek. Ezért merül fel ott is, ahol nyilvánvalóan nincs szerelem a partnerek vagy házastársak között. Tény viszont, hogy a szerelem – ha van – erősíti a közös akarat, a teljes lelki összeolvadás illúzióját. A szerelmesek gyakran érzik úgy, mintha külön létük megszűnt volna, mintha tökéletes lelki egység jött volna létre köztük. Ezt fejezi ki a gyakran használt frázis: „Mi ketten egyek vagyunk! Én vagyok Te, és Te vagy én!” A házasságkötési szertartás, az összeköltözés, a közös élmények és sok más tényező is erősíti az egység tudatát.
