„Jelzőtűzhöz hasonlóan – egy egész országnak átadva az intelligenciát – bölcs emberek hosszú sorát látjuk, akik a történelem kezdetei óta egészen napjainkig közvetítik a bölcsesség szavait.” (Ízisz fátyla lehull)
A régi időkben minden nagy templom, minden nagy világvallás rendelkezett saját vagy titkos misztériumiskolákkal, amelyekről a közvélemény nem tudott. Sok nagy templomban tanították a „beavatottak” a Régi Bölcsességet, anélkül, hogy maga a világi papság tudott volna erről.
Ezek az ősrégi misztériumok magukban hordozzák az evolúciós fejlődés teljes kulcsát, számokba, szertartásokba, szavakba és jelképekbe burkolva, amelyek magukban rejtik az ember eredetének és rendeltetésének a titkát. Ezek az eredeti tanok hosszú időn át megőrizték azt az alapot, amelyben gyökeret verhettek a mindenkori új tanok.
Így egy misztériumiskola spirituálisan iskolázott egyének közössége vagy testvérisége, akiket egy közös cél – az emberiség szolgálata – köt össze.
De miért működtek ezek a régi központok szinte kizárólag sziklatemplomokban vagy földalatti barlangokban, erdőkben vagy hegycsúcsokon, piramisok kamráiban vagy templomok kriptáiban? Mert az energiák áramlása annál csendesebbé, nyugodtabbá és tisztábbá válik, minél messzebb helyezkednek el a zajongó tömegtől. Éppen ezért mindig nagyon gondosan választották meg a helyszínt, és nem fektettek hangsúlyt arra, hogy pompás legyen az épület. Az összejöveteleket gyakran még a szabadban is, vagy – akárcsak a druidáknál – egy tölgyfa alatt tartották.
Mindig a nyugalom, a béke és a mély csend helye vonzotta a szellemi vezetőket, mert itt működhettek a leghatékonyabban a titkos, vagyis a nagyobb misztériumok. Az adeptusok beavatási kamráinak a visszavonultságában keletkeznek azok az erők és áramlatok, amelyek lehetőséget nyújtanak a magasabb spirituális energiákkal való kapcsolatteremtésre. Így továbbítja a testvériség a hatalmas spirituális erőt a beavatás csarnokaiba, és a jelölt, akinek a lelke összhangban áll mindezzel, magába tudja fogadni ezt az isteni eredetű energiát.
De hogyan tudjuk újra meg újra felcsendíteni magunkban a legbelsőbb mélységeket, hogy ismereteket szerezhessünk belőlük a valóságról? A válasz: gyakorlással, iskolázással, fegyelemmel és lassan felébredő bölcsességgel.