LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Régen a szerelem nem volt érték. Hiszen vakká, meggondolatlanná teheti az embert, felboríthatja a családot, megbonthatja annak rendjét. A XVII. századtól indult a lassú változás a közgondolkodásban, amikor felfedezték, hogy az érzelmeknek értékük van. A romantika korában pedig már divat volt az érzelmeket kinyilvánítani. Azt tartották, hogy az érzelem az egyszerűség és
rontatlanság szinonimája, mentes az önző indíttatásoktól.
Mi történik, ha szerelmesek vagyunk? Ritka lehetőség, hogy megváltozhat az ember személyisége. Elönti az agyát ez az érzés,
semmi másra nem gondol, csak a másikra, idealizálja a partnert, a szerelem tárgyát. Olyannak látja a másikat, amilyennek látni szeretné. Fenntartás nélkül elfogadja, minden porcikáját szereti. Vele álmodik, vele ébred, nem fontos az evés, semmi más. Olyan, mintha a két ember összeolvadna egymásban. Szerelem esetén valóban megnyílnak a határok az én és a másik között, az énből „mi” lesz. Az egyén kiterjeszti énjének határait a másik emberre, s egy új egységet hoz létre, a másikkal együtt. Azonosul vele, teljes egészében „hozzá-tartozónak” tekinti magát.
Ezt szimbolizálja a házasság is. Az egymás iránti elkötelezettséget. A gyűrű, a közös név is ezt fejezi ki. Összetartoznak már, férfi és nő. Ettől kezdve nem azt mondják, hogy hívjuk el Katit és hívjuk el Petit, hanem hívjuk el őket. Ők már
egynek számítanak. Attól kezdve úgy definiálják magukat, hogy mi vagyunk. Nem is illik meghívni őket vendégségbe külön-külön, hanem csak együtt, hiszen ők már összetartoznak.
