LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Vannak nők, akik úgy szeretnének egyenrangúak lenni, hogy közben megőrizzék a hagyományos, függő helyzetükből származott előnyüket is. Ennek érdekében ügyesen lavíroznak az egyenlőség hangoztatása és a nőket illető lovagiasság megkövetelése között. Egy ismerősöm elmondta, hogy amióta „bevezették az egyenlőséget”, felesége a saját fizetését teljes egészében saját magára költi, ruhákat vásárol stb., minden egyéb kiadást pedig a férj fizetéséből fedeznek. Egy tanácskérő vőlegény arról panaszkodott, hogy amikor moziba mennek, menyasszonya ragaszkodik saját mozijegyének kifizetéséhez, de amikor utána beülnek valahová szórakozni vagy vacsorázni, elvárja, hogy a számlát (ami jóval több, mint egy mozijegy ára) mindig ő fizesse ki.
Ilyen és hasonló panaszok tömegével felmerülhetnek az egyenrangúság tanulásának időszakában, hiszen mindkét felet visszahúzza a múlt, s nem könnyű új szokásokat kialakítani. Épp ezért van igen nagy jelentősége az átmeneti periódusban a kölcsönös megértés fejlesztésének. A taktikázás kivédhető, ha felismerjük, tudatosítjuk, megbeszéljük.
A leggyakoribb házassági taktikák, játszmák közé tartozik pl. az ún. „sarokba szorítás”. Ennek lényege, hogy az egyik házastárs úgy tesz, mintha elfogadná a másik ajánlatait, terveit, de közben ürügyet keres egy olyan visszautasításra, amelyért látszólag csakis a másik felelős. Ez azért sarokba szorítás, mert bármit csinál a partner, mindent ellene fordítanak. Pl. az asszony azt tervezi, hogy vasárnap kirándulnak. A férj úgy tesz, mintha beleegyezne, pedig valójában semmi kedve kirándulni, inkább a meccset nézné a tévében, vagy sörözne a barátokkal. De ahelyett, hogy ezt nyíltan megmondaná, a kirándulás előestéjén jól bevált módszerekkel addig idegesíti feleségét, amíg annak elmegy a kedve a közös kirándulástól, s ezt meg is mondja. A férj ezt is rögtön elfogadja, de később szemrehányást tesz neki, hogy nem akart vele kirándulni. E taktika egy másik példája az az asszony, aki mindennel elégedetlen, amit a férje csinál.
A felelősség áthárítását célzó taktikában az egyik fél sugalmazza a másiknak, hogy milyen döntést kellene hozni, de magát a döntést vele mondatja ki vagy legalábbis hangsúlyozza, hogy az ő tanácsára dönt így. Ha aztán a döntés nem válik be, mindenért a másikat lehet okolni. („Miattad történt az egész”!) A legtöbb taktika végső célja a házastárs önbizalmának aláásása, s ezáltal fokozott függőségben tartása. Felszámolásuk ezért elengedhetetlen az egyenrangúság megteremtéséhez.
