LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Amikor az ideálist az objektív valóság szubjektív képmásaként határozzák meg, általában hangsúlyozni szokták, hogy az eszmei nem egyéni-pszichológiai, még kevésbé fiziológiai jelenség, hanem a társadalmi-történeti szellemi termelés terméke és formája. Az eszmeinek ebben a jellemzésében a helyes keveredik a hibással. Nem szabad ugyanis szembeállítani egymással a társadalmi-történetit és az egyéni-pszichológiait, mivel ez utóbbi csupán a társadalmi-történeti egyéni kifejezési formája. Abban a mértékben, amennyiben a világ visszatükrözése, az egyén pszichikuma eszmei jellegű.
Továbbá úgy véljük, hogy pontatlan az eszmeit egyszerűen szubjektív képmásként meghatározni. Az eszmei csupán egyik tulajdonsága a képmásnak, a visszatükrözésnek, s nem maga a képmás, maga a visszatükrözés. Eszmei és képmás – ezek nem szinonimák. Valójában úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a tulajdonság a hordozójához, még ha a pontatlan szóhasználatban szinonimaként is szerepelhetnek.
Az eszmei jellegen túl a képmás további tulajdonságokkal is rendelkezik: adekvátság, a reprodukció teljessége, szabályozási életfunkció stb.
Az eszmei az a jelenség, amikor a tárgy oly módon adott a szubjektum számára, hogy a tárgy képmása közvetlenül mintegy „tiszta”, anyagi szubsztrátumától elválasztott alakban jelenik meg előtte. Másként szólva: nekünk közvetlenül nem agyunk fiziológiai állapotai adottak, hanem az, amit ezek a tárgy szubjektív képmásaiként létrehoznak. A dolgok hatásának következtében az emberi szervezetben elektrokémiai reakciók egész özöne megy végbe, amelyekről az embernek nincs sejtelme sem, de amelyek eredményeképpen látja a külvilágban levő dolgokat. A külső tárgynak ez az agyi folyamatok közvetítésén keresztül megvalósuló adottsága a szubjektum számára – ez maga a képmás, amely az idealitás és szubjektivitás tulajdonságaival rendelkezik.
