LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A látható fény hullámhosszain sűrű gáz- és porrétegek takarják el a Tejútrendszer középponti vidékét. Az égbolt legfényesebb rádióforrása, a Nyilas (Sagittarius) csillagképben azonban éppen a Tejútrendszer középpontja irányában látszik. Ez a Sagittarius A néven ismert rádióforrás két részből áll. A Sagittarius A keleti része egy ionizált gázból álló buborék, vélhetően egy szupernóva-maradvány. A forrás nyugati része forró gázfelhő, amelybe egy nagyon erős és kompakt rádióforrás, a Sagittarius A* (Sgr A*) ágyazódik be. A Sgr A*-nak nincs észrevehető sajátmozgása, ezért valószínűleg pontosan a Tejútrendszer középpontjában fekszik. Sugara alig 2,2 milliárd kilométer, vagyis kisebb a Szaturnusz pályájánál. A körülötte keringő gázfelhők sebességéből következtetve az objektum 3 millió naptömegű, szupernagytömegű fekete lyukat tartalmazhat. A Sgr A* egyúttal egy körülbelül 10 fényév átmérőjű, forró gázból álló, háromágú mini spirál központja is, amely képződményt a mag körüli korongnak nevezett, hidegebb gázból és porból álló korong vesz körül.
A Tejútrendszer korongját és központi kidudorodását a több mint 100 000 fényév távolságig kinyúló, gömb alakú haló veszi körül. A koronghoz és a dudorhoz képest a haló sűrűsége nagyon csekély, és a korongtól távolodva egyre csökken. A halóban mintegy 200 gömbhalmaz található, melyek öreg, II. populációs csillagok gömbszimmetrikus tömörülései. A halóban magányos II. populációs csillagok is előfordulnak. A haló csillagai a Tejútrendszer középpontja körül keringenek, de nem követik a korongbeli csillagok többségének mozgását, ezért nagy a relatív sebességük a Naphoz képest, és nagyon messzire eltávolodhatnak a Tejútrendszert korongjától. Emiatt néha nagysebességű csillagoknak is nevezik őket. A Tejútrendszer tömegére vonatkozó számítások szerint 90%-ban a titokzatos sötét anyagból áll. Ennek egy részét csekély luminozitású égitestek alkothatják, például barna törpék vagy fekete lyukak. Legnagyobb része azonban bizonyára olyan egzotikus elemi részecskékből áll, amelyeknek még a természetét sem sikerült felfedezni. A haló belenyúlik a koronába, utóbbi pedig oly messzire nyúlik, hogy még a Magellán-felhőket, a Tejútrendszer közeli galaxisszomszédait is magába foglalja.
