A konyhában rendszeresen használt tengeri sót nem egyszerűen kipárolják a tengerből, hanem laboratóriumban finomítják. Ezzel az eljárással a klóron és a nátriumon kívül minden olyan kémiai elemet is kivonnak belőle, ami a szervezet megfelelő anyagcsere-működését biztosítani tudná.
A nem finomított tengeri sóban ezek az anyagok megmaradnak, és „finomítatlan tengeri só” néven kerül forgalomba, amely a klóron és a nátriumon kívül tartalmaz még – habár nagyon kis mennyiségben, szinte csak nyomokban, de mégis tökéletes egyensúlyban – magnéziumot, ként, kalciumot, káliumot, brómot, szenet, stronciumot, bórt, szilíciumot, fluort, rubídiumot, lítiumot, cinket, foszfort, jódot, arzént, rezet, céziumot, ezüstöt és aranyat is.
Említettük már, hogy a szervezet alapállapotában képes eltávolítani az anyagcserébe kerülő „méreganyag-nyomokat”, természetesen csak akkor, ha más hasznos, sőt az anyagcseréhez nélkülözhetetlen elemekkel együtt kiegyensúlyozott kémiai kapcsolatban vannak. A finomítatlan tengeri só a szervezet mikro- és makroelemei közötti egyensúly helyreállításának és megőrzésének az egyik legtermészetesebb és leggazdaságosabb eszköze.
Jelenleg teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a nyomelemek katalizátorként működnek, vagyis eredeti formájukban megmaradva felgyorsítják a biokémiai reakciókat, és egymástól egyre inkább elkülönülve járulnak hozzá a különböző folyamatokhoz, ezáltal kedvező hatást ki-fejtve a szövetek épségére.
A nyomelemek rendkívül fontosak a specifikus folyamatokban is.
Címkékbróm egyensúly katalizátor só tenger