LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Sokszor az a problémánk, hogy az élet polaritásait ellentéteknek, és nem egymás kiegészítőinek tekintjük. Amíg azonban az életnek és egyben önmagunknak az egyik oldalát jónak, a másikat pedig rossznak tekintjük, addig nagy nehézséget fog okozni, hogy tudatos egységet alkossunk a saját kettősségünkből. Nem tudjuk megengedni azt, ami azonban az engedélyünk nélkül is már állandóan kapcsolatban van egymással.
A lélek és a test, a tudat és a tudatalatti nemcsak összetartoznak, hanem egyben állandó kölcsönhatásban is állnak egymással.
Ez lehetőséget ad arra, hogy felismeréseket gyűjtsünk a fizikai síkon, aminek a révén egyre nő a tudásvágyunk, és mind inkább készek leszünk arra, hogy elfogadjuk az újat. Így tud a lélek befolyása is erősödni, ami fokozza a növekedésre való készséget.
Ám ezekkel a gondolatokkal még egy másik, nagyon fontos pontot is érintünk, amely csak a mi időszakunkban vált aktuálissá. Ugyanis a Halak lassan véget érő korszakában megtanultuk, hogy vággyal, reménykedve és várakozással, tehát egyfajta gyerekes passzivitással tekintsünk az égre. Az új korszak azonban a felnőttség állapotába akar elkísérni bennünket, és arra bátorít, hogy a kizárólag passzív hit állapotából nőjünk fel a tudni akarás útjához. A régi írások ezt a két különböző utat a„hit misztikus útjának”, illetve a „tudás okkult útjának” nevezik.
Korunk arra sarkall, és abban segít bennünket, hogy kísérletezzünk az új tapasztalatokkal. Arra szólít fel, hogy ne csak messze fent, elérhetetlen magasságokban keressük az eget, a lelket és a szellemet, mert ekkor itt a Földön kitaszítottnak érezzük magunkat. Hiszen oly gyakran tapasztalhatjuk, hogy az ég itt van közvetlenül mellettünk és felettünk, és a lakói nemcsak a meditáció óráit, hanem a mindennapokat is megosztják velünk. Ha csak felfelé, valamiféle magasabb ég felé törekszünk, és nem próbáljuk meg ezt itt a Földön megvalósítani, akkor ez korunkban nem jelent mást, mint menekülést és álmodozást.
Ilyenkor nem merünk rálépni az önmagunkhoz vezető útra sem, és nem akarunk szembesülni a régi belső sebeinkkel, a kiegyensúlyozatlanságunkkal. Ebből következik aztán az is, hogy a világ a spiritualitást mindössze kitűnő mentsvárnak tekinti azoknak a számára, akik nem képesek szembesülni a fizikai világ konfliktusaival.
