LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A XVIII. század francia materialistái az értelmet csak negatív oldaláról vizsgálták, mint olyan tevékenységet, amely az önfenntartásra irányul és csupán személyes, az emberiségre nem kiterjedő előnyöket biztosít. Holbach például úgy határozta meg, mint a tapasztalat és elmélkedés segítségével kialakítandó készséget arra, hogy megkülönböztessük a hasznosat a károstól. Az értelemből hiányzik az élethez való alkotó viszony, ezért gyakran vezet konzervativizmusra. A társadalmi élet viharos válságos korszakaiban mindenekelőtt észre van szükség, amely megtalálja a helyes megoldást a legbonyolultabb és legellentmondásosabb helyzetekben is.
Az értelemhez való kritikai viszony jellemzi Kant filozófiáját is, amely szerint a gondolkodás az értelemtől az észig fejlődik. Az ész első előfeltételét a még nem teljesen önmaga tudatára ébredt értelem, a dogmatizmus alkotta. E fokon a filozófus, felfedve néhány kellően széles és számára megingathatatlannak tűnő alapelvet, meg volt győződve arról, hogy az emberi gondolkodás, ezekre támaszkodva, mindent megismerhet, ami lényeges. Kant az értelmet olyan megismerőképességként határozta meg, amely lehetővé teszi az általános feltárását a tárgyakban. Ez a gyakorlati célok elérésére orientált képesség teszi lehetővé az ember számára, hogy meghatározott szabályok szerint fogalmak közvetítésével gondolkozzon. Ezután következik a szkepticizmus, amikor az értelem, önmaga tudatára ébredve, kritika alá veti saját dogmáit, jóllehet még igen korlátolt álláspontokról. A szkepticizmus az a sajátos kikötő, ahol az emberi ész megpihen, bírálóan tekint végig a megtett úton, és kijelöli a továbbhaladás irányát. Legvégül érkezik el a harmadik, legmagasabb szakasz – az ész maga, amely elkerülhetetlenül beleütközik azokba a kérdésekbe, melyek a dialektikához vezetik. Az ész nemcsak kritikus – önkritikus is egyben. „A pusztán spekulatív eszünk rábeszélései és önhittsége ellen való ellenvetések maga az ész természete által vannak feladva…” Az észt nagyfokú önállóság és – állandó önellenőrzésének köszönhetően – a tökéletesedésre irányuló tendencia jellemzi.
