LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Megszámlálhatatlanul sok önvallomást idézhetünk kiváló gondolkodók, tudósok, írók és művészek részéről arra vonatkozólag, milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak a tudattalannak és az intuíciónak az alkotás folyamatában. A legeredetibb eszmék, felfedezések, elképzelések, művészi fantáziaképek, melyek az ihletett alkotói folyamat kulminációs pontjait jelentik, mind valahonnan a léIek mélyéről merültek fel hirtelen, vagy annak távoli perifériáján születnek meg. Az ember gondolkozik valamin, ami nem áll semmiféle közvetlen összefüggésben a keresett megoldással és hirtelen felötlik benne az eszme – a megoldás kész, a kép kialakult, a felfedezés megtörtént. Az ilyen jellegű tények adtak tápot annak a felfogásnak, amely szerint nem az ész munkája jellemzi igazából az alkotást, hanem az ihletettségnek az a tudattalan kitörése, amely elsöpör minden logikai megfontolást. Képszerű, szimbolikus formában fejezve ki e nézetet, Goethe azt írja, hogy a magasabb rendű produktivitás, a jelentős, gyümölcsöző és tartós eredményeket hozó gondolat senkinek és semminek nem engedelmeskedik. Az ilyen jelenségeket az embernek ,,…úgy kell tekintenie, mint fentről érkező váratlan ajándékokat, mint tiszta isteni gyermekeket, akiket örömteli hálával illik fogadnia és tisztelnie. Itt olyasvalami jelentkezik, ami a démonikussal rokon, ami korlátlan hatalommal veszi birtokába az embert és azt tesz vele, amit csak akar, és aminek az ember tudattalanul adja át magát, miközben azt képzeli, hogy saját indítékai szerint cselekszik. ”
Goethe általában meg volt győződve arról, hogy a tudattalan alkotja minden ember lelki életének igazi alapját, s ezért az ember nem marad meg huzamosabban a tudat szférájában, hanem a tudattalanhoz kell menekülnie. A szerencsés gondolatokat nem lehet az értelem vezette akarat zsinegén előráncigálni, a képzelet szárnyán maguktól repülnek felénk, amikor a legkevésbé várjuk őket.
