Az ember mindenekelőtt tudatos lény: a tudat nemcsak gondolkodását, hanem érzelmeit is áthatja. Természetesen, abban a pillanatban, amikor saját életét kockára téve a másik segítségére siet – kimenti a vízbefulladót, kihozza a gyermeket az égő házból -, az ember nem gondol tette jelentőségére, nem kalkulál, nem általánosít, nem latolgat – egy másodperc alatt, érzelmeinek hatására cselekszik. Maguk ezek az érzelmek azonban történelmileg alakultak ki, közösségi szokások, ésszerű törekvések, a munkában való kölcsönös segítség bázisán. Az érzelem diktálta, teljesen ösztönszerűnek tűnő, hirtelen tett mélyén ott húzódnak a „megszüntetve megőrzött” tudatos élet rétegei.
Nem a kérdések feltevésében, hanem megoldásuk módjában rejlenek Freud tévedései. Koncepciója például szolgálhat arra, hogyan torzítja el hamis módszertan alkalmazása maguknak a tényeknek az általánosítását és értelmezését.
A tudattalant mint pszichikus jelenséget nem jellemezhetjük csupán negatívan, nem foghatjuk fel egyszerűen a nem tudatosított értelmében (tehát úgy, mint ami az adott pillanatban rejtve van, ám bizonyos feltételek között megjelenhet a tudatban vagy pedig mint aminek mindig is megnyilvánítatlannak kell maradnia). A tudattalannak van pozitív jellemzője: ez a valóság sajátos visszatükrözése, a szervezet szükségleteinek kifejezése és egy meghatározott modalitás átélése; a tudattalan képes a megkülönböztetésre, a választásra, a megsejtésre, az alkotásra.
A tudattalan nem amorf – struktúrája van, amelynek elemei kapcsolatban állnak mind egymással, mind a tudattal és a cselekvéssel, hatást gyakorolnak ez utóbbiakra, aminthogy ezek is rájuk.
Címkékálmok belső én éntudat filozófia misztikum önismeret öntudat teológia tudat tudomány