LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az ember számára saját személyes létezésének ténye a legfontosabb. De az ember léte véges: születik, él és meghal. Ezen az alapon az egzisztencialisták az életet valami mélyen irracionálisnak tekintik, kínzó várakozásnak a halál eljövetelére. Nem mi alkotjuk meg aktívan életünket, nem mi mozgunk benne, hanem sodródunk az életen át – bele vagyunk vetve a születésbe, az öregedésbe, a halálba, folyamatosan sodródunk az álomban, a haragban és örömben egyaránt. Az egzisztencialisták számára a világ elkínzott éti rettegő lényekkel teli aréna, ahol a szenvedés van túlsúlyban, ahol az emberre minden pillanatban kellemetlenségek lesnek. Egymás segítésének leple alatt az emberek egymás ellenére cselekszenek. Az egzisztencialista filozófia alapfogalma a szorongás. A világ rémisztő, már csak azért is, mert értelmetlen és felfoghatatlan.
A mai egzisztencializmus mint globális világnézeti rendszer (függetlenül egyes képviselőinek vallásos avagy ateista álláspontjától) elképzelhetetlen a katasztrófa-pszichológia, a válságérzés nélkül. Bizonytalanság a jövőt illetőleg, szorongó félelem a holnapi naptól, a munkanélküliségtől, az evilági hatalmasságoktól, a háborútól – íme ennek a filozófiának a szociális és pszichológiai gyökerei, amely a szorongást teszi meg az ember ontikus jellemzőjévé. Ez a filozófia a kapitalizmus általános válságának egyik megjelenése.
A neopozitivizmus tudatosan kizárja vizsgálódásainak köréből a tudat és a külvilág viszonyának kérdését. Ismereteinket a tapasztalatból nyerjük, a tapasztalat pedig nem más, mint érzeteink, élményeink összessége. Tehát önmagunkból merítjük ismereteinket. A tudós pókhoz hasonul: magából választja ki az ismeretek pókhálójának szövedékét s-ebből szövi a tudomány alakzatait.
