LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A hagyományos, zárt házasság fő jellemzői közé tartozik, mint láttuk, az egymás kölcsönös birtoklására, kisajátítására törekvés, az egyéni igényekről, elfoglaltságról vagy akár gondolatokról való kényszerű lemondás, és minden szabadidő közös eltöltésére való kötelezettségvállalás. A szerelem legintenzívebb időszakában – ha egyáltalán volt igazi szerelem — talán érthető az egységnek, az összeolvadásnak ez a túlzott igénye, hamarosan azonban egyre terhesebbé válik.
Sokan még ma is az „egymásba olvadás”, a teljes lelki egység illúziójában élnek, bár növekvő feszültségek közepette. Az illúzió jellegzetes kifejezése a„nincs te meg éti, csak mi vagyunk” gondolat, amely valójában a személyazonosság, vagyis a személyes önállóság és egyéni különbözőség megtagadása.
A „mi-tudatnak” ez a túltengése, a szerelmi egybeolvadás abszolutizálása teljesen irreális, egyáltalán nem számol sem a körülmények változásával, sem a lelki működés törvényszerűségeivel. Az irreális egységeszményhez való merev ragaszkodás az esetek túlnyomó többségében kudarcok sorozatához, csalódásokhoz és a házasság boldogtalanná válásához vezet.
Az ember azonban annyira alkalmazkodóképes lény, hogy ha nagyon akarja, sikerül leküzdenie természetes igényeit, feláldoznia önmagát „a házasság oltárán”. De vajon érdemes-e? És vajon szükséges-e? Mit eredményezhet ez a nagy önfeláldozás?
A közvetlen eredmény a mártíromságtudat, vagyis annak tudata, hogy aránytalanul többet adtunk, mint amennyit kaptunk. Ez esetleg valamiféle büszkeséggel is eltölthet, de az alapérzés rendszerint az elégedetlenség és annak elvárása, hogy a házastárs is hasonlóképpen áldozza fel magát. A mártíromság hangoztatása lelki kényszerítő eszköz, fegyver, amelynek révén zsarolni lehet a másikat. („Én föláldoztam magam, s te még ennyit sem tudsz megtenni?!”)
A távolabbi eredmény többféle lehet. Minthogy egy mártírral nehéz együtt élni, leggyakoribb a feszültség fokozatos felhalmozódása és kirobbanása kisebb-nagyobb konfliktusok, válságok formájában, amelyek a házasság széthullásához is vezethetnek. De előfordul az is, hogy a konfliktus-kerülés révén az egyéni különbségek fokozatosan leépülnek, elsorvadnak; a házastársak csak azt hagyják meg önmagukban, ami a lelki egység Prokrusztész-ágyába belefér, s így egyre hasonlóbbakká válnak. A feszültség ilyenkor már csökken, olyannyira, mintha magának a házasságnak lenne alacsony vérnyomása. A házastársak „félemberekké” válnak, egymás nélkül nem tudnak létezni, egymásnak viszont nincs mit mondaniuk. A házasság elszürkül, inkább csak vegetál, mint él, de renyheségéből képtelen kimozdulni.
