LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az ember fokozatosan megtanulja megkülönböztetni magát előbb cselekvései eredményétől, majd maguktól a külső, végül pedig az eszmei síkon végbemenő belső cselekvésektől is. Mindezek az öntudat kialakulásának különböző fokozatai. Csak az ember képes arra, hogy saját cselekvéseit tárgyi formában szembeállítsa önmagával, mint e cselekvések szubjektumával, és ezáltal megkettőzze egységes személyiségét az „Én”-szubjektumra és az „Én”objektumra.
Az ember csak abban a mértékben jelenik meg személyiségként, ahogy kiemeli önmagát a környező világból, amennyire e világhoz, a többi emberhez és önmagához való viszonya viszonyként adott a számára, tehát amennyire mind a világot, mind saját viszonyát a világhoz, s ezáltal önmagát is tudatosítja, „Az állat számára másokhoz való viszonya nem viszonyként létezik.” Az állatok nem tudatosítják önmagukat, és nem választják külön magukat a környező valóságtól. Figyelemreméltó például, hogy nem ismerik fel saját tükörképüket.
Csak akkor, mikor az ember távoli őse a maga történeti evolúciója során, vagy a gyermek a maga individuális fejlődésében, megkülönbözteti önmagát közvetlen környezetétől, és szembeállítja magát vele, csak ekkor kezd felfényleni a szubjektív és az objektív a maguk tagolt egységében. Ez „a különös kettősség az egységben nem más, mint az öntudat hajnalának felcsillanása”.
Az ember az állandó kölcsönös kommunikáció, a társadalmi normák és ellenőrzés feltételei között él, s ez megköveteli, hogy ne csak a külvilágot, hanem önmagát is tudatosítsa. Csak ezen az alapon válik lehetségessé a személyiség magasabb rendű, társadalmilag determinált önszabályozása. S az élet szigorú leckéje megtanította az embert e szabályozás megvalósítására.
