A gyermek előbb akar egyedül enni, mint ahogy valójában képes rá. De akármennyi piszokkal is jár – készüljünk fel rá, hogy az étel szétkenődik az arcán, ruháján, haján, és a padlón -, és bármennyire is elhúzódik az étkezés ideje, azért mégis bátorítsuk erre minden módon, mert ez az első igazi lépése az önállósulás útján. Legyünk nagyon türelmesek az étkezések ideje alatt, mert ha a gyermek számára ezek valóban érdekes és örömteli alkalmak, akkor a jövőben valószínűleg kevesebb problémával kell megküzdenünk, ami az evést és az étkezést illeti.
A hét hónapos gyermek már határozott erőfeszítéseket tesz arra irányulóan, hogy egyedül egyen, de mivel még ügyetlen, nem tudja az ételt önállóan a szájába tenni. Ha mi etetjük is, hagyjuk, hogy próbálkozzon saját maga is a kanalazással. Össze fogja ugyan kenni az arcát, de így kezdi megtanulni, hogyan kell egyedül enni. Legyen kéznél tiszta törlőkendő, amivel meg tudjuk törölni a baba kezét, arcát. Az étkezés elején mi etessük a gyermeket, majd ha már csillapodott az éhsége, akkor engedjük őt is érvényesülni. „Dolgozzunk” két kanállal! Az egyik kanállal etessünk, a másikkal hagyjuk, hogy ügyeskedjen a gyermek.
Ha merészek vagyunk, hagyhatjuk azt is, hogy a gyermek elmerüljön az élvezetekben. Ha már megette majdnem a teljes adagját, tegyük elé a tálkát a benne maradt étellel. Hagyjuk, hogy maga fejezze be az étkezését, akár kiskanállal próbálkozva, akár két kis kezecskéje segítségével. Így biztosan tetszeni fog neki az, hogy önállóan „adagolhatja” magának az ételt. A szilárd étel után minden esetben kínáljuk meg a gyermeket folyadékkal csőrös pohárból,vagy bögréből.
Címkékétkezés kanál kisgyermek önnálósodás szilárd étel
Ezt mindenképpen olvasd el!
Kisgyermekkori agresszió
Három és hat éves kor között az agresszív megnyilvánulások változásokon mennek keresztül. Míg 18 hónapos …