A népek ugyan a béke, a nemzetközi testvériség és az, együttműködés eszményeiről beszélnek, de még mindig fontos szerepet játszik a kapzsiság, a tudatlanság és az önös nemzeti érdekek harsány hangja.
Ha egyszer majd kibontakoztattuk önmagunkban a tudat új területeit, akkor nem tudnak többé uralkodni felettünk a természetünk erői sem, amelyeknek ma még annyira alá vagyunk vetve. Ha az Énünk mesterévé válunk, kialakulhat az a fajta önfegyelem, amely lépésről lépésre megváltoztatja a jellemet is. Mert ha egyszer felismertük, hogy csakis magunknak köszönhetjük a következményeket, amelyekkel szembesülünk, akkor véget fog érni az önsajnálat időszaka is, s bátorság, akaraterő és kitartás lép majd a helyébe.
Az öntudat azt a fajta önismeretet jelenti, hogy tudatára ébredünk önmagunknak, mint egyéniséggel bíró lénynek, amely a jelleme és a sajátosságai révén minden más lénytől különbözik. A tudatos létezés révén lehetőségünk nyílik arra, hogy felismerjük, milyen kapcsolatban állunk valójában az élettel és a többi emberrel. Mert miközben találkozunk az Énünkkel, annak a lehetőségnek is a tudatára ébredünk, hogy megváltoztathatjuk és fejleszthetjük önmagunkat, hogy ezáltal elérjük a saját céljainkat. A megszerzett öntudattal párhuzamosan jelenik meg első alkalommal a valóban szabad akaratra való képesség is. Ha ezt egyszer felismertük, akkor egyre tudatosabban fogjuk tudni felhasználni is ezt az akaratot: vagy az önző, személyes céljaink szolgálatában, vagy a belső hang hívására. Ezekben a döntésekben tükröződik az emberi evolúció harca. Mert a kibontakozás és az ezzel összefüggő képességek belülről növekszenek, a mindennapi, szükséges döntéseken keresztül.
Hosszú időn át ingázunk a különböző tapasztalatok között ide-oda, míg végül elég erőssé válunk ahhoz, hogy tudatosan hozzuk meg a döntéseinket.