Németország északi, majd nyugati támadásai meghatározó fordulatot váltottak ki az angol politikai életben. A parlamenti képviselők, miként a közvélemény túlnyomó többségének bizalma is Winston Spencer Churchill konzervatív párti politikus felé fordult, akinek igaza a chamberlaini megbékéltetési politika éles bírálatában most bizonyossá vált. A király május 10-én őt bízta meg az új, koalíciós kormány megalakításával.
„Nem ígérhetek mást, mint vért és gyötrelmet, könnyeket és szenvedést… – mondta miniszterelnöki programbeszédében Churchill. – Azt kérdezik, mi a politikánk. Azt válaszolom: folytatni a háborút tengeren, szárazon és levegőben, minden tehetségünkkel és erőnkkel, amit az úr adott nekünk: folytatni a háborút a szörnyű zsarnokság ellen, amelyhez fogható sosem volt az emberi gaztettek sötét és fájdalmas történetében. Ez a mi politikánk. Azt kérdezik, mi a célunk? Egy szóval válaszolok: győzelem! Győzelem minden áron, győzelem minden borzalom ellenére, győzelem, bármilyen út vezet hozzá.”
1940 júniusától Anglia egyedül, szövetségesek nélkül, minimális védelmi felkészültséggel állt szemben a világ legerősebb hadigépezetével. A német vezetés számára nem volt kétséges, hogy a brit szárazföldi hadsereg nem veheti fel a versenyt páncélos hadosztályaival szemben. A csapatok áthajózása azonban a flotta feladata lett volna. A német hajóhad, amely lényegesen gyengébb volt az angoloknál, csak a légierő támogatásával vállalkozhatott az invázióra.
Augusztus 13-án megkezdődött az „angliai csata”, amelyben a németek
célja az volt, hogy kivívják a légifölényt a La Manche csatorna felett. Az „angliai Augusztus 15-szeptember 15. között az angolok 493, a németek 862 repülőgépet veszítettek. A döntő napot szeptember 15-e jelentette – 61 német és 29 angol gép lelövésével -, amelyet azóta is „az angliai csata napjaként” ünnepelnek Nagy-Britanniában. A németek belátták, hogy 1940-ben nem érhetik el céljukat, ősszel ugyanis már nem lehetett átkelni a Csatornán. Hitler szeptember 17-én a„Seelöwe” (Oroszlánfóka) hadműveletet, amely Anglia megszállását célozta volna, meghatározatlan időre elhalasztotta.
Címkékanglia churchill ellentétek nagyhatalom világháború
Ezt mindenképpen olvasd el!
A „Főméltóságú Úr” jogköre
Az államfői jogkört a kormányzó töltötte be, aki a „Főméltóságú úr” címet viselte. Néhány vonatkozásban …